Parti a Napkertben – a fóti közösségi kertben

by Szandra

2020-ban a pandémia elején alakult meg a Napkert, erről a projekt koordinátora, Tűzkő-Kéger Ildikó beszélt a jó hangulatú eseményen. 

“Ez a 3. év, hogy működik a kert, ami 3 éve egy egyéni kezdeményezésből indult. Anno mi egy lakásban laktunk, és egy kicsit a négy fal az agyamra ment, ezért arra gondoltam, milyen jó lenne Fóton egy közösségi kert. Szerencsére volt egy ismerősöm az önkormányzatnál, akivel felvettem a kapcsolatot, hogy puhatolózzak, mit szólnának egy ilyen kezdeményezéshez.
Nagyon nagy mázlim volt, mert körülbelül másnap kaptam egy választ, hogy tök jó, van egy használaton kívüli terület, amit megkaphatunk, úgyhogy csináljuk. Ez ennyire spontán és hirtelen indult. Ez 2020 április-májusában volt, megnéztük a területet az önkormányzattal, megmutatták, hogy itt van, ezt használhatjuk. Én akkor meghirdettem a Facebookon és rögtön el is kezdtek jelentkezni az emberek, az első évben 8-10 parcella telt meg. Az egész terület 22, 50 négyzetméteres parcellából áll. A második évtől már teljes a létszám, 20 parcellát családok használnak, kettőt a Waldorf iskola két osztálya.
A területet ingyen használhatjuk, mi magunk között meghatároztunk egy tagdíjat, amiből tudunk különböző fejlesztéseket megvalósítani, illetve a Tesco által meghirdetett közösségi pályázatokon is indulunk. Itt egy szerszámtárolóra kaptunk pénzt, illetve egy komposzt WC-t is csináltunk. Most fűkaszára és homokozóra pályáztunk, mert úgy gondoljuk, elég sok a gyerekes család, és nekik ez könnyebbség lenne. Egyébként korosztályt tekintve nagyon széles a skála, egészen fiatal kisgyermekes családoktól kezdve nyugdíjasokig.
Nagyon szerencsésnek érzem ezt a helyzetet, mert nagyon rendes emberek jelentkeztek ebbe a projektbe, nagyon jó közösség jött létre az első pillanattól kezdve, talán a közös érdeklődésnek és értékrendnek köszönhetően. Az első perctől kezdve megvolt az összhang, és ami nekem nagyon szimpatikus, hogy mindenki kiveszi a részét mindenből. Együtt csináltuk a parcellák kimérését, a kerítést, a szántást. A húsz család egy kezelhető méretű közösség – mindenki ismer mindenkit, van összetartás. Volt már, hogy közösen bográcsoztunk, és voltak más közös rendezvényeink is. Próbálunk arra is hangsúlyt fektetni, hogy legyen egy közösségi élmény – azt mondják, hogy az ilyen kertek akkor tudnak hosszú távon működni, ha van egy jól működő csapat, aminek megtartó ereje van.”
Ombodi János és felesége, Klára tavaly óta vesznek részt a projektben, ez a második évük. “Nagyon szeretjük ezt a kertet, már ez első évben is meg voltunk elégedve, bár először rengeteg munkánk volt vele. Tiszta tarack volt az egész, föl volt szántva, de ez csak egy kicsit lazított a dolgokon. Kétfajta tarkababot, sárgadinnyéből 3 fajtát, görögdinnyét, csemegekukoricát, fejes salátát, borsót, zöldséget termesztünk. Ez az otthoni kiskertünk termésével együtt elég is nekünk. A termésre nem lehet panasz, tavaly 93 darab sárgadinnyénk volt, kukoricából majdnem 100 cső, a borsó nagyon bejött, több kiló volt kifejtve. Idén sajnos a borsó nem sikerült, nem minden év egyforma.”

 

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább