Vízrendezési munkálatok kezdődnek a József Attila utcában és környékén

by franciska

Projektnyitó rendezvényt tartott Fót Város Önkormányzata a Mihály Dénes utca és a József Attila utca találkozásánál, hogy bemutassák a TOP_PLUSZ-1.2.1-21- PT1-2022-00024 azonosító számú „Belterületi vízrendezés Fóton a József Attila utcán és térségében” című projektet. 

Fóton az elmúlt 10 évben pénzügyi forrás hiányában jelentősebb vízvédelmi célú fejlesztés nem valósult meg, annak ellenére, hogy egyes településrészek vízelvezető rendszere nem egységes, vízkárkockázati kitettsége magas.

A projekt célja Fót belterületi vízelvezető rendszerének a fejlesztése, a település alapinfrastrukturális állapotának javítása, és a belterület helyi vízkár veszélyeztetettségének csökkentése által a település környezetbiztonság javítása, élhetőbbé tétele.

Az európai uniós támogatás segítségével megvalósuló projekt keretében a József Attila utca vízelvezető rendszere kerül fejlesztésre mintegy 860 méter hosszon. A beruházás várhatóan 2023-2024-ben valósul meg. A tervezési terület Fót központi részén, a Keleti Márton utca alatti meglévő áteresztől a Szent Imre utcáig terjed.

„Egy közel 300 millió forintos beruházás végett gyűltünk össze. Pontosan 295 968 249 Ft értékben nyert a város pályázatot belterületi vízrendezés céljából a József Attila utcán és a térségben”- kezdte beszédét Dr. Vass György, Fót polgármestere. A polgármester hangsúlyozta, hogy a város domborzata miatt nagyon fontos az esővíz útjának irányítása, amit ez a beruházás is szolgál. Nemcsak ennek a területnek a vízelvezetése fog megújulni, hanem 60 millió forintos beruházás keretében a Juhász Gyula utca, illetve 16,4 millió forintos beruházásnak köszönhetően a Zugló V. utca- Eötvös utca ártézi kút környezetének vízelvezetése is. A beruházást Bíró Zoltán alpolgármester szakmai irányítása mellett a kivitelező végzi, akivel már többször sikeresen dolgozott együtt az önkormányzat.

„A STONE DEKOR KFT. kivitelezőnek gondmentes, akadálymentes, határidőre teljesített munkát kívánok”- mondta a polgármester, akitől megtudtuk, hogy a csapadékvíz elvezetésére az önkormányzat idén kb. 400 millió forintot költ.

Bíró Zoltán alpolgármester a kivitelezési munkálatokról osztott meg információkat. Elmondta, hogy a nagy vízgyűjtő területről itt folyik le a víz, amely a Tőzeg-tóba kerül. Egy méter átmérőjű föld alatti csövön fogják elvezetni a vizet a tóba. Az Ybl Miklós utcától  egészen a Szent Imre utcáig egy 500 milliméteres gerincvezeték lesz lefektetve víznyelő rácsokkal azért, hogy a felsőbb részekről is össze lehessen gyűjteni a vizet.  A zsákutcákból kizúduló vizek is óriási problémát jelentenek az itt lakóknak.

„Az Ybl Miklós utcában ez ugyancsak gond, ezért a ‘Nagy csapadékvíz-elvezetés’ keretszerződés által folyókalácsokat fogunk beépíteni, hogy ne az utcán folyjon át a víz, hanem a föld alatt.  Ezt úgy oldjuk meg, hogy átvágjuk a József Attila utcát pár helyen, és bekötjük az 1000 mm-es vezetékbe”- avatta be a műszaki megoldásokba a jelenlévőket az alpolgármester.

Féloldali útpálya-felújítást is tartalmaz a beruházás, újraaszfaltozást kiemelt szegéllyel, pótlólagos beruházással viszont az út másik részének felújítására is sor kerülhet. A további sikeres pályázatok eredményeképpen remélhetőleg a József Attila utca mindkét oldalára kerül majd járda, illetve 2 darab buszöböl megépítését is tervezi az önkormányzat.

 

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább