Vár, fészekhinta, forgó – Új játékokat adtak át a Fáy téri játszótéren

by ktgy

A városban óriásplakátok hirdetik,  hogy megújulnak a játszóterek.

Ma délelőtt a Fáy András téren jártunk, ahol dr. Vass György polgármester, Bíró Zoltán alpolgármester és több képviselő jelenlétében adtak át 6 új játszótéri elemet.

A rövid beszéd után rögtön használatba vették az új eszközöket a gyerekek.

A város polgármestere beszédében kiemelte, hogy a játszóterek fejlesztése és vonzóbbá tétele azért is fontos, hogy ezzel elvonják a legfiatalabb korosztály figyelmét az állandó mobiltelefon myomkodásáról. Mozogjanak többet, erre kínálnak izgalmas lehetőséget a felújított játszóterek.

Dr. Vass György elmondta, hogy az óvodák és a bölcsődék játszóterei is sorra kerülnek, az eszközök már meg vannak rendelve. Kialakítanak majd egy olyan játszóteret is – ami a megyében nem sok van -, ahol korlátozottan mozgásképes gyerekek által használható játékok is lesznek. A tervek szerint ez a Príma háta mögött, a Királydomb oldalában fog felépülni. Az egyik civil szervezet nyert pályázaton erre alkalmas eszközöket, azok lesznek oda telepítve. A város vezetése gondol azokra a gyerekekre is, akik mozgásukban korlátozottak – tette hozzá a a polgármester úr.

Bíró Zoltán alpolgármestert a konkrét számokról kérdeztük. Elmondta, hogy a mostani program során hat játszótérre összesen 15 új eszköz kerül ki. A Fáy téri játszótéren a többi között egy nagy, kéttornyú játszóvár, libikóka, körforgó és fészekhinta egészítette ki az eddigi játékokat.

Dr. Vass György polgármestert, akinek több unokája is van, megkérdeztük, mennyire fontosak neki, mint nagyapának az új játszótéri eszközök.

“Rendkívül fontosak, természetesen az unokáimmal mi is eljárunk a játszóterekre. Sportol mindkét unokám, de a sportoláson kívül nyilván a játszóterek is fontosak. Én nagyon örülök annak, hogy ezt meg tudtuk újítani, és készülnek új játszóterek is, mert fontos számunkra, hogy a gyerekek le tudják magukat foglalni, ne ülve, a mobiltelefon nyomkodásával töltsék az időt” – mondta a polgármester.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább