Utánajártunk a Vörösmarty Művelődési Ház tervezőjének

by Ujvári

Fót kulturális életének központja, a Vörösmarty Művelődési Ház 1932-ben nyílt meg. Egyik legnagyobb költőnknek, a Fóti dal szerzőjének nevét viseli, aki maga is gyakran járt Fótra meglátogatni Fáy András barátját a présházban. 

A Vörösmarty Művelődési Ház a fóti Gazdakörnek, a Hangya Szövetkezetnek és a fótiak összefogásának köszönhetően a Károlyi család által adományozott telken épült. A tősgyökeres fótiak szemében ma is fontos erkölcsi értékű “Kultúrház” 1951-ben vette fel a reformkor legnagyobb költőjének a nevét.

Tervezője Szalkay Jenő, aki 1890-ben született (1961-ben hunyt el), építészmérnöki oklevelét 1918-ban, az építőmesterit 1921-ben szerezte meg. Évtizedekig Újpesten élt, sok lakóépületet tervezett a kerületben, és a szintén ott felépült Joó Sándor-féle Kelmefestő és Vegytisztító gyárat. Tervezett szanatóriumot Szalontán, a rákospalotai városi polgári iskola tervezéséért díjat is kapott.

A legismertebb, ma is álló Szalkay Jenő által tervezett épület a Rákospalotai Evangélikus Nagytemplom. 1936-41 között épült, és Kovács Sándor püspök 1941. december 21-én szentelte fel. Alaprajza négyzetes sarkain egy-egy toronnyal, amik közül a homlokzatiak sokkal magasabbak a hátsó kettőnél. A vasbeton épület előcsarnoka dór oszlopos, míg a belteret szinte teljesen egy hatalmas kupola fedi.

Fotók: Konkoly-Thege György

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább