Tíz fölé nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

by Karakai Ildikó

Újabb három koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon, mindhárman iráni állampolgárok – közölte a kormányzati koronavirus.gov.hu kedd délelőtt.

Ezzel 12-re emelkedett az igazoltan koronavírussal fertőzött emberek száma az országban. Karanténban továbbra is 67 ember van, a szakemberek 362 mintavételt végeztek.

A kormányzati honlapra feltett közleményben az áll, a Szent László Kórházban már napok óta járványügyi zárlat alatt álló újabb három iráninál, a Semmelweis Egyetem hallgatóinál diagnosztizáltak új koronavírus-fertőzést (COVID-19).

“Mindhárman az elsőként diagnosztizált iráni fiatal új koronavírus-pozitív betegekhez kapcsolódó járványügyi kontaktuskutatás során kerültek a népegészségügyi hatóság látókörébe” – írták.

Az országos tisztifőorvos által kiadott eljárásrendnek megfelelően az ő esetükben is haladéktalanul megkezdődik a járványügyi vizsgálat és kontaktkutatás.

A népegészségügyi hatóság kikérdezi őket is, ahogy minden egyes fertőzöttet, hogy az elmúlt két hétben – a kórházba bekerülésük idejét is figyelembe véve – hol és kikkel álltak szoros kapcsolatban.

A Magyarországon hivatalosan is igazolt koronavírus-fertőzöttek között így már nyolc iráni, egy brit és három magyar állampolgár van.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább