Természetesen szeretik Fótot

by Karakai Ildikó

A hulladék- és műanyagmentes, fenntartható életmód felé terelgetné a város lakóit az a szemléletformáló program, melyet a Fóti Környezetbarátok Csoport indított útjára.

Felejtsék el a fogyasztói kultúra reklámok által belénk sulykolt szokásait – kérik a környezetvédők, akik újra kívánják teremteni a kidobás helyett a holmik megjavításának hagyományát. Újrahasznosíthatók a tárgyak – vallják. Nem kell mindent egyből a szemétre vetni, ha meguntuk vagy nem működik már igazán jól. Vagy csak éppen egy újabb modell taszított le a trónjáról egy régit.

Terveik szerint segítséget is nyújtanak, ötleteket adnak a kevesebb hulladékot termelő életmódhoz, például nagyszüleink praktikáinak és leleményének felidézésével. Igyekeznek élményszerűen bemutatni és örömforrássá tenni az újrahasznosítást és a fenntartható életmódot, a  gyermekeken keresztül a szüleik szemléletét is átformálni.

A TERMÉSZETESEN SZERETJÜK FÓTOT mozgalom a fóti polgárok mellett gazdasági és civil szervezeteket is vár. Indult Fót város környezetvédelmi pályázatán, hogy programja megvalósításához előteremtse a forrásokat.

Fotómontázs: Facebook

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább