Telt házas közmeghallgatást tartott a katasztrófavédelem

by franciska

Közmeghallgatást szervezett a katasztrófavédelem az akkumulátorokat raktározó HTNS Hungary Kft. HelloParksban tervezett tevékenységével kapcsolatban. Óriási lakossági érdeklődés kísérte a Vörösmarty Művelődési Házban megszervezett eseményt, amelyet Bíró Zoltán alpolgármester nyitott meg.

 

A közmeghallgatást Lukácsházi Gergely kommunikációs szakember moderálta, aki bemutatta a katasztrófavédelem Pest megyei szakembereit és igazgatóhelyettesét, Andor László alezredest, a HTNS Hungary Kft. projektért felelős logisztikai menedzserét,  Frenkl Antalt, a cég itteni koreai vezetőjét, Logan Lee-t, a cég megbízott szakértőjét, Korda Esztert és a HelloParks vezetőit, Nemes Rudolf ügyvezetőt és a  Helloparks ingatlanfejlesztési igazgatóját, Szerdahelyi Tamást. A közmeghallgatáson ott volt Dr. Vass György polgármester és számos önkormányzati képviselő is.

A HTNS Hungary Kft. nevében Logan Lee köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta, hogy cégük 2010 óta van jelen a magyar piacon, és mindig a jogszabályok betartása mellett alkalmazkodott a helyi viszonyokhoz. Az összes szükséges óvintézkedést megtették a raktárhelyiség üzemeltetéséhez.

A cég szakértője, Korda Eszter ismertette, hogy társaságuk veszélyes üzemek katasztrófavédelmi engedélyeztetésével foglalkozik, kiemelt figyelmet fordítva az akkumulátorparkok beruházásaira és ezek katasztrófavédelmi, műszaki-biztonsági kérdéseire.

A HTNS Hungary Kft. fóti raktára a HelloParks tulajdonában van, a cég  tőlük bérli. A raktár jelenleg is működik, kizárólag a veszélyes anyagokkal történő tevékenység nem engedélyezett. Az NCA és NCM anyagok tárolására szóló engedélyt szeretné megkapni a cég, ezek számítanak az egyedüli veszélyes anyagnak. „A létesítményt maximális műszaki színvonal mellett alakítjuk ki. Senki sem tartja elfogadhatónak, hogy a legkisebb mértékben szennyezzen. A HTNS kizárólag raktározási tevékenységet kíván folytatni, semmilyen gyártási tevékenység végzését nem tervezik. Az engedély kérelmezése előtt kettős szigetelésű aljzat, kármentő tér, esetleges tűz esetén oltóvíz befogadására képes oltóvízgátat építettünk ki. A gázzal való fűtés ellensúlyozása érdekében egy sűrű gázérzékelő hálózat kiépítését végezték el a raktárban, amely automata módon működésbe lépteti a létesítmény homlokzatánál lévő lezárót a legkisebb szivárgás esetén. Ezeket az átalakításokat végeztettük el azt megelőzően, hogy az engedélyeztetést megkezdtük volna” – ismertette a szakértő.

Korda Eszter hangsúlyozta azt is, hogy olyan veszélyes anyagot, amely a dokumentáció nyilvános változatába nem került be, nem tárolhatnak a raktár területén. A dokumentációról készül egy védelmi adatokat tartalmazó változat, amiről a hatóság szélesebb információk birtokában határoz.  A raktárban nem kértek engedélyt tűzveszélyes anyagok tárolására, nem lesz robbanásveszély. Az üzemeltető nem kért engedélyt környezetre veszélyes anyagok tárolására sem.

A szakértők a vizsgálatok során arra a megállapodásra jutottak, hogy a lehetséges legsúlyosabb baleset hatásterülete 168 méter. Figyelembe vették Fótliget, Sikátorpuszta és a bevásárlóközpont közelségét is, és mindezen információk birtokában úgy vélik, a lakóterületeket és a tömegtartózkodási létesítményeket a lehetséges legsúlyosabb baleseti lehetőség semmilyen körülmények között nem érinti. „Az elvégzett kockázatelemzés alapján jogi akadálya a katasztrófavédelmi engedély hatósági kiadásának nincs” – mondta Korda Eszter.

A HelloParks képviselő közölték: kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a logisztikai központ raktárainak területén minden bérlő a jogszabályok maximális betartása mellett üzemeljen. A HelloParks bármikor jogosult ellenőrzést végezni, új anyag nem hozható be a csarnokokba a tulajdonos jóváhagyása nélkül. A katasztrófavédelem munkatársai kötelesek az engedélyezett tevékenységet rendszeresen ellenőrizni, értékelni.

Az est további részében először az írásban érkezett kérdéseket válaszolták meg az érintettek.

Nem ismert, hogy a felső küszöbérték feletti mennyiségben előforduló veszélyes anyagokon kívül milyen más veszélyes anyagokat terveznek a raktárban tárolni. Milyen mennyiségben, és milyen hatása lehet baleseti kockázatra, üzembiztonságra?

A szakértő szerint minden veszélyes anyagot feltüntettek a biztonsági jelentésben. Ezen felül más veszélyes anyag tárolására az üzemeltető nem kért engedélyt. Tűzszimulációt végeztek, ennek adatai, számításai is hozzáférhetőek a nyilvánossági változatban.

Nem ismert a raktárban tárolni szándékozó anyagok tűzveszélyességi besorolása, illetve a raktár tűzvédelmi minősítése. Erről mit lehet tudni?

„Az engedélykérés nem irányul tűzveszélyes anyagok tárolására. Nem lesznek tűzveszélyes anyagok a raktárban” – válaszolta Korda Eszter.

Vargha Nóra önkormányzati képviselő több kérdést tett fel azzal kapcsolatban, hogy a biztonsági jelentés miért nem tartalmazza a veszélyes anyagokat. A szakértők rámutattak arra, hogy a biztonsági jelentés kivonata és a nyilvános változata is feltünteti a veszélyességi osztályba tartozó anyagot, melynek jellemzői: fekete színű, porállagú, nem éghető anyag.

Vargha Nórának arra a kérdésére, hogy miért nem szerepel ennek a két mérgező anyagnak a környezetkárosító hatása a kivonatban, Korda Eszter azt válaszolta, hogy az anyagoknak nincs környezetkárosító hatásuk, csak az emberre fejtenek ki toxikus hatást, hiszen belélegezve mérgezők és rákkeltők lehetnek.

A lakosság részéről bizalmatlanság, nyugtalanság és indulat volt érzékelhető, többen személyeskedő hangot ütöttek meg.

Kovács József azt kérdezte, miért van egy gazdasági beruházásnál nyílt adat és védett, titkosított adat? Akik közel laknak, azok miért nem juthatnak hozzá bizonyos információkhoz? Hiszen 4 ezer tonna veszélyes anyag esetleges égésekor ők lesznek az áldozatok.

Andor László alezredes válaszában kitért arra, hogy elvégezték a biztonsági dokumentáció valóságtartalmi vizsgálatát a helyszínen. Ez a folyamat kitért a védelmi rendszerekre, a veszélyelhárítás rendjére, a súlyos balesetek forgatókönyvére és kockázataira. Szoftverekkel modellezték az esetleges lehetőségeket. A következményeket és a kockázatokat ennek megfelelően a feltétel nélküli elfogadható tartományba helyezték, mivel nincsenek tűzveszélyes anyagok.

A veszélyes anyagok csomagolásáról kiderült, hogy megsérülhetnek akár egy targonca megszúrásával is, de a szakértő szerint a HTNS céget felkészítik ezekre az esetekre. Ha ilyesmi előfordul, zárt térben, megfelelő körülmények között, megfelelő védőeszközökkel, elhárító eszközökkel kell a kárelhárítási munkákat biztonságosan elvégezni.

Bognár Zsuzsa gödi lakos és egy gödi egyesület képviselője a gödi Samsung-gyár példáját hozta fel, ahol hat alkalommal találtak szabálytalanságot a katasztrófavédelem munkatársai. Mérgező szennyvíz miatt büntették meg a gyárat. Ha a cég nem tartja be a gödihez hasonlóan a katasztrófavédelmi szabályokat, akkor kifizeti az egy-kétmillió forintos büntetést, majd továbbra is folytatja tevékenységét, a környezetet veszélyeztetve. „A módosított biztonsági jelentést a fótiak megismerhetik-e? Gödön semmit nem ismertünk meg, sem a feltételeket, sem a módosított biztonsági jelentést” – mondta.

Kérdéseket tettek fel a lakosok arról is, hogy vannak-e alacsonyabb tűzveszélyes besorolású anyagok a raktárban? Korda Eszter szakértő erre azt felelte, hogy tűzveszélyes anyagok nem lesznek a raktárban, de éghető anyagok igen, ezért végeztek tűz- és égési szimulációkat.

A lakosságot az is érdekelte, hogy az esetleges új anyagok tárolásáról honnan szerezhetnek információt. A válaszokból kiderült, hogy a tulajdonosnak van a katasztrófavédelem felé bejelentési kötelezettsége, amikor a hatóság soron kívüli eljárás útján vizsgálja az új anyagokat. A lakosságot pedig hirdetményben és új közmeghallgatás összehívása révén értesítik.

A raktár környezetével kapcsolatban kíváncsiak voltak a jelenlévők arra, hogy készült-e társadalmi-kockázati elemzés a közelben lévő lakóterületekre, bevásárlóközpontra, nagy forgalmú autópályára. A kérdésre adott válaszból kiderült, hogy a társadalmi kockázatelemzés kötelező eleme a biztonsági dokumentációnak, tehát készült ilyen.

Az anyagok szállításáról is érkeztek kérdések, főleg arról, hogy a fótiakat miként érinti a megnövekedett teherautó-forgalom. A válaszokból kiderült, hogy a szállítás nem Fót irányában történik, hanem az M0-son, tehát nem terheli a város közlekedését.

Mi van, ha közúton történik baleset? Erre a kérdésre azt válaszolták az illetékesek, hogy elkülönül jogi szempontból a telephelyen történő tevékenység engedélyeztetése és a közúton lévő veszélyes anyag szállítása. Más jogszabályok vonatkoznak a két tevékenységre.

Több kérdés érintette a HTNS Hungary Kft. és az ugyanabban a csarnokban, a tűzszakaszhatároló fal túloldalán elektromos autó akkumulátor-összeszerelő üzemet létesítő BYD Electric Bus & Truck Hungary Kft. tevékenységének egymásra gyakorolt hatását. A szakértők ez ügyben is minden kérdést megválaszoltak, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a BYD ügye egy külön eljárás és külön közmeghallgatás tárgya lesz majd.

Az est során több lakos hangot adott csalódottságának, hiszen a HelloParks legutóbbi bemutatkozásakor semmilyen olyan veszélyes anyag tárolásáról nem volt szó, amihez most a katasztrófavédelemnek kell engedélyt adnia.

A HelloParks munkatársai azzal próbálták a lakosságot nyugtatni, hogy ők tulajdonosként ugyanannyira érintettek, mint a lakosok. Körültekintően járnak el a tárolás során – mondták, hangsúlyozva, hogy akkumulátorok gyártása nem fog folyni.

Néhány lakos azt is vitatta, hogy a ragasztás, a hegesztés, a nagy szilárdságú anyagok hegesztése, statikus-dinamikus tesztelés nem raktározási, hanem gyártási tevékenység. Az ivóvíz érintettségére, illetve annak lehetséges szennyezésére vonatkozóan is érkeztek kérdések a fótiaktól, ezekre Korda Eszter azt válaszolta, hogy a kettős aljzatszigeteléssel, a kármentőtér, az oltóvízfelfogó rendszer kiépülésével nem kerülhet semmilyen szennyeződés a talajvízbe. A raktározási tevékenységhez nincs plusz vízigény, 8 köbméter a cég vízigénye naponta. Vízbázist nem érint a beruházás, így nem is szennyezhet ilyent. Fótliget lakópark ivóvízbázisát nem a lakópark alól nyerik ki, hanem távolabbi kútból.

Az est során voltak heves lakossági megnyilatkozások. Az egyik felszólaló úgy vélte, hogy valótlan információt adtak a raktár megnevezéssel a lakosoknak, és ők mindent meg fognak tenni a jogaik megvédése érdekében. „Valamennyi jogi lépést megtesszük, hogy ez itt Fóton ne valósuljon meg, a raktározás sem” – mondta.

A szakértők érezhetően korrekt, nyílt válaszokat adtak a lakosoknak, de érzékelhető volt egyesek bizalmatlansága és csalódottsága, illetve a fótligetiek félelme biztonságuk és ingatlanjaik értékének csökkenése miatt.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább