Színes tervekről esett szó a fóti civil fórumon

by Karakai Ildikó
A november 19-i találkozó folytatásaként ülést tartott a Fóti Civil Fórum, melynek célja összefogni a város civil szervezeteinek és önkormányzatának a munkáját, hogy így egy igazi közösség jöhessen létre Fóton. Ezek Vass György polgármester szavai, aki a fórumon az idei év programjai közül kiemelte az április 23-án első alkalommal megrendezendő Fóti futófesztivált, mely a Fóti Futitól eltérően nem terepfutás lesz, hanem a város utcáit róják majd a résztvevők.

Dr. Vass György

Prezentációt mutatott be a mostani fórum előkészítő munkáját segítő Berendi Carmel, aki a civil közösségalakítás guruja, ahogy az est házigazdája, Bérciné Berke Szilvia bemutatta. Egy kérdőív alapján mérték fel a civil szervezetek rövid és hosszútávu céljait, illetve igényeit.

Berendi Carmel

Carmel megemlítette, hogy a civil összefogásnak már volt egy nagyon sikeres rendezvénysorozata adventkor, mely során nem csak gyerekeknek, de felnőtteknek szerveztek népszerű programokat.

Bérciné Berke Szilvia

Az est folyamán kiderült, hogy május elsején egy retro majálist terveznek a Lovas Hagyományőrző Egyesülettel, de előtte  februárban például farsang is lesz a tónál.
A Fóti Települési Értéktár Bizottságot képviselő Lévai Sándorné elmondta, hogy az idei az évfordulók éve lesz – a többi közt 90 éves lesz a Művelődési ház és 180 éve, 1842 októberében írta Vörösmarty Mihály a Fóti dalt. Az Értéktár Bizottság szeretné megszervezni a jubileumi eseményeket, talán egy megemlékező füzetet is kiadnak.
A civil szervezeteknek nagyon nagy segítség lesz, hogy a kisalagi közösségi házat Civil Közösségek Házává alakítják át. Itt biztosítanak majd a civileknek időt, helyet, alkalmat biztosítani a működésükhöz.  A munkálatok hamarosan elkezdődnek és a tervek szerint tavasszal át is adják majd az épületet.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább