Szeplőtelen Fogantatás templom 6. rész: Szent Lucentius vértanú ereklyéje

by franciska

A Szeplőtelen Fogantatás templom számos értéket őriz, mint például Szűz Mária három méteres szobra a homlokzaton a bejárat fölött, Karl Blass szentképei, a régi orgona, melyen Liszt Ferenc játszott, illetve  a családi temetkezési altemplom. Mindezek mellett a templom legnagyobb kincse Szent Lucentius vértanú ereklyéje, ami a jobb oldali torony alatt, kicsiny kápolnában van elhelyezve.

Szent Lucentius római katona volt, 304-ben a thébai légió katonájaként tagadta meg a keresztények ellen felbujtott Diocletianus császár rendeletét, és Maxentius parancsnok parancsát, hogy áldozatot mutassanak be, és tegyenek hűségesküt. A császár mindnyájukat megölette.

Károlyi István jó kapcsolatot ápolt IX. Piusz pápával, aki elismerése jeléül a grófnak adományozta a szentté avatott Lucentius maradványait 1855-ben. A szállítás során nyolc napig az esztergomi főszékesegyházban volt megtekinthető, s csak azután hozták végleges helyére, Fótra. A csontvázat viaszba ágyazták.

A II. világháború Fóton is jelentős veszteségeket okozott. Az orosz katonák által a híres ereklye is darabokra tört. Szent Lucentius megmaradt csontjai egy ideig egy ládában voltak elhelyezve, míg Németh Kálmán szobrászművész elkészítette a mostani korpuszt, melybe a maradványokat helyezték. Az üvegkoporsóban az eredeti ereklye tökéletes másolata található.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább