Sportolóink nagyon szépen teljesítettek 2023-ban – Beszélgetés Kapitány Zoltánnal, a Fót SE elnökével, 2. rész

by ktgy
Decemberben az egyesület fejlesztéseiről, gazdálkodásáról, a városban betöltött szerepéről kérdeztük a sportvezetőt. Most néhány kiemelt sportág lesz az interjú témája.
 
Fóton is a labdarúgás a legnépszerűbb sportág, milyen eredményeket értek el a csapataik a tavalyi évben?
  • Két éve változásokat hoztunk a labdarúgó-szakosztályunk életében. Megnöveltük az  edzésszámokat, az edzések időtartamát is kitoltuk. Elmondható, hogy minőségi technikai felkészítésben részesülnek a gyerekek már a legkisebb korosztályban is, illetve rendszeres a versenyeztetés is. Folyamatosan növekszik a létszám, aminek nagyon örülünk. Például az U11-es korosztályban a közel 40 fős létszám miatt lehetőségünk adódott két csapatot is működtetni. Örömmel jelentjük ki, hogy sikerült elérni, hogy Pest vármegyében elismerik a szakmai fejlődésünket, sok pozitív visszajelzést kapunk.A fővárosi csapatok közül például az Újpest FC több játékosunkat is megnézte, és elhívta próbaedzésre. Büszkék vagyunk az U16-os csapatunk őszi teljesítményére, amely őszi elsőként fordul a bajnokságban. A csapatainknál dolgozó edzőink munkáját ezúton is köszönjük. Ezenkívül részt veszünk az Intézményi Bozsik Programban is, amely lehetőséget nyújt a nem versenyszerűen sportoló gyerekeknek is, hogy megismerjék a sportágat.

  • Felnőttcsapataink közül a Fót SE a III. osztályú felnőttbajnokság Keleti csoportjában a 4. hellyel, míg a Fót SE II. a IV. osztályú felnőttbajnokságban a 3. helyen zárták a tavalyi évet. Ezek nem rossz eredmények, és bízunk benne, hogy idén ezeken is javítanak majd.

Most beszéljünk egy egész más sportágról, a ritmikus gimnasztikáról. Ott milyen volt az év?

  • A ritmikusgimnasztika-szakosztály 2022. májusában alakult. Akkor összesen 20 versenyzővel kezdtük az edzéseket. Mivel a sportág nagyon népszerű a kislányok körében, ezért gyorsan híre ment, hogy Fóton is elérhető már a legszebb női olimpiai sportág. Nyári táborokkal is színesítettük a gimnasztikát kedvelő lányok igényeit.
  • Tanévkezdésre a versenyzőlétszám 35 főre gyarapodott, és 3 tanfolyami csoportot indítottunk el. Így a teljes létszámunk 70 főre gyarapodott. 2024. január 8-tól újabb tanfolyamot indítunk el a 6-10 éves korosztály számára a Fáy iskola tükrös termében.
  • Az őszi versenyszezon első versenye a nemzetközi Grácia Kupa volt, amelyen két AGG csapatunk versenyzett. 10-12 éves korosztály hosszú programmal az 1. helyen végzett, 12-14 éves korosztály hosszú programmal a 2. helyen végeztek a Gráciás lányok mögött.

Milyen volt a vívók első éve?

  • Igen, 2023 év januárjában alakult  a szakosztályunk 35 vívóval. A jelenlegi létszámunk 47-fő. Korban 8-16 évesek a vívóink, lányok, fiúk vegyesen. Az edzések helye kezdetben a Szent Ágoston Iskolában volt, de áprilisban átköltöztünk a Phoenix sportcsarnokba, ahol még sokkal jobb körülmények között tudjuk folytatni a felkészülést. Heti 4 edzésünk van 2 csoportban, kard- és párbajtőrfegyvernemben. Jelenleg kardfegyvernemben sokkal többen vannak, ezen a közeljövőben változtatni szeretnénk. Az edzéseket Fiedler Ferenc és Kolczonay Gábor  diplomás szakedzők irányítják a kezdetektől. Szeptembertől csatlakozott hozzánk Pénzes Zsolt volt kardvívó, aki hasznos tanácsaival segíti a gyerekek felkészülését. A korosztályos versenyeken rendszeresen indulunk, melyeken már  szép eredményeket értünk el.

Mondana néhány szót a kézilabdások tavalyi teljesítményéről? 

  • A szezont a Magyar Bajnokságban kezdtük el az U14, U15-ös fiúkkal. A Fáy András Általános Iskolában és a Fót Városi Phoenix Sportcsarnokban tartjuk az edzéseinket. A Garay János iskolában az alsó tagozatból fiúk és lányok vegyesen járnak edzésre, akik szépen fejlődnek. A bajnokságokban jól szerepeltek a csapataink, de most a külföldi szerepléseiket emelném ki:
  • Szerbia Smederevo Kézilabda Torna, a tornán 12 csapat vett részt, 6 mérkőzést játszottak a Fót SE játékosai, amelyből 3-at zártunk győzelemmel.
  • Prága Handball Cup 2023. április 6-10., a prágai tornát 41 csarnokban rendezték, a mérkőzéseken 572 klub vett részt.  Ez az egyik legnagyobb európai kézilabda torna. Az alsó házban 3. helyen végeztünk. 11 mérkőzést játszottak a srácaink a 4 nap alatt, amelyből 8 zárult győzelemmel. Rendívül büszkék vagyunk a tornán elért sikerekért és a srácok kitartó munkájáért!
  • Először vettünk részt nemzetközi kézilabda világkupán, Olaszországban Teramóban. A tornán 5 kontinens 46 országa és 146 csapata vett részt. 6 mérkőzést játszottunk, amelyből 3 zárult győzelemmel. A tornákon való részvétel nem csupán szakmai tapasztalatot és fejlődést ad a  kézilabdásainknak, hanem fantasztikus élményeket, új kapcsolatok és életreszóló barátságok kötődnek.

 

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább