A Váci Egyházmegye által fenntartott létesítménynek Fóton új épülete van, ami tavaly novemberben készült el, és ami február 10-én megnyitotta kapuit a gyerekek előtt. Az 1994-ben alapított Katolikus Óvoda –…
Hírek
-
-
Extrém mennyiségű csapadékra, további intenzív esőzésekre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. Zivatarveszély miatt szintén az egész országban elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Szombat éjfélig több hullámban nagy mennyiségű csapadék várható, de…
-
A Nyugati pályaudvar és Rákosrendező között ideiglenesen nem közlekednek a vonatok – közölte a Mávinform sajtóügyeletese csütörtök délután. Egy Vácról a Nyugatiba tartó üres szerelvényvonat – amely utasokat nem szállított…
-
Hiába nyílt ki az ernyő: a 38 éves nő már nem tudott szerencsésen landolni. A repülő Kaposújlakról szállt fel, az ejtőernyősök vasárnap dél körül ugrottak ki az AN 2-es repülőgépből.…
-
Lezuhant és meghalt egy ejtőernyős Juta külterületén vasárnap – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője az MTI-vel. Batta Zsolt Iván tájékoztatása szerint az áldozat egy 38 éves fóti nő.…
-
22 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma Magyarországon és elhunyt egy beteg – írja az állami vírusoldal. Pest megyében 651 fertőzöttet tartanak nyilván. 22 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az…
-
Kánikula nem, de eső okozta izgalmak annál inkább lehetnek a Magyar Nagydíjon – közölte Simon Gergő, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa az MTI megkeresésére. A meteorológus kiemelte: egy magassági hidegörvény érte…
-
A járványügyi védekezés miatt elmaradnak az augusztus 20-ai ünnepségek, beleértve a tűzijátékot és a légiparádét is – jelentette be a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Később sem pótolják be…
-
Éjféltől hatályba léptek a koronavírus külföldről történő behurcolásának veszélye miatt elrendelt beutazási korlátozások. A járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló, szerdától hatályos kormányrendelet a koronavírus-járvány súlyossága szempontjából három –…
