Dunakeszi és Fót közös összefogásával tisztították meg szombat délelőtt a szemétbányához vezető út környékét. Gumiabroncstól a hűtőszekrényig mindennel találkoztak, főként építési hulladékot kellett összeszednie az önkénteseknek – írta a Dunakeszi Post.
A szervezők a Dunakeszi Postnak elmondták, hogy korábban Madaras Mónika kereste meg Lehoczki Sándor fóti önkormányzati képviselőt azzal, hogy a szemétlerakóhoz vezető út környéke rendkívül szemetes, és úgy érezték, lépniük kell az ügyben.
Nyíri Márton, Dunakeszi alpolgármestere és önkormányzati képviselő elmondta, hogy Dunakeszin régi hagyománya van a közösségi szemétszedésnek, ezért azonnal igent mondtak Sándorék megkeresésére.
„Történelmi pillanat, ilyen még nem volt, hogy a két település összefogva tisztítsa meg ezt a területet. A közeljövőben szeretnénk vadkamerát kihelyezni, hogy megelőzzük az újabb illegális szemétlerakásokat” – nyilatkozta a Postnak Nyíri Márton.

Nyíri Márton hozzátette: a tábláknak nincs valódi visszatartó erejük, csak a bírságnak, illetve a sajtónyilvánosságnak.
„Nagyrészt nem dunakesziek és fótiak rakják le ide a hulladékot, hanem azok, akik máshol meghirdetik a lomtalanítást, majd megspórolják a lerakói járulékot, és inkább ide borítják a szemetet. Ezen leginkább lakossági tudatossággal lehet változtatni. Érdemes ellenőrizni, ki a vállalkozó, hiszen a megrendelő is bajba kerülhet, amikor a hatóságok nyomozni kezdenek az elkövető után. Dunakeszin van ökoudvar, folyamatos lomtalanítást működtetünk, tehát a becsületes út létezik – csak be kell tartani, és be is kell tartatni” – hangsúlyozta az alpolgármester.

Lehoczki Sándor elmondta, hogy szervezőként fantasztikus látni ezt a lelkesedést: “Szuper a dunakeszi és a fóti csapat is, szerintem lesz folytatás. Nem is számítottunk ennyi jelentkezőre, nem szoktak Fóton ennyien jelentkezni. Nagyon megható, hogy mindkét településről ilyen sok segítő érkezett.”

Azt az információt már Sipos Dávid alpolgármester tette közzé, hogy II. világháborús tüzérségi lövedéket is találtak az északi határban. “Első ránézésre is látszott, hogy nem hétköznapi hulladékról van szó. A kollégák azonnal értesítették a rendőrséget, ők pedig a tűzszerészeket, akik megvizsgálják és biztonságosan elszállítják a robbanótestet.” – írta közösségi oldalán.
Frissítés: Nagyon veszélyes a lövedék, amit ma találtak a szemétszedésnél. Nem szállítható. A helyszínen felrobbantották. A Rendőrség lezárta a Barka tanya felé vezető utat.
