Pattanjon bringára a Balatonnál! Keszthelyen is várják a BalatonBike365 Porton!

by fnora

Négy éves fejlesztési folyamat ért véget április elsején, amikor Nagy Bálint, közlekedésért felelős államtitkár, Manninger Jenő, Keszthely város polgármestere és Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke Keszthelyen átadta a nagyközönségnek a BalatonBike365 Portot, azaz a kerékpárokat segítő, kiszolgáló központot.

Az ünnepélyes alkalomból több mint 100 lelkes bringás teljesítette a 43 km-es könnyedebb és egy 61 km-es sportosabb túrát. Ennek során megismerhették a Keszthelyi-hegység kalandos ösvényeit, látnivalóit és az e-bike nyújtotta élményt.

Balatonfüred és Balatonföldvár után immár Keszthelyen is minőségi, XXI. századi szolgáltatások, prémium kerékpárok és kiegészítők, profi szerviz, kulturált mosdók, zsebre dugható térképek és más információs anyagok, vezetett túrák, utas- és csomagszállítás, és végül, de nem utolsósorban felkészült és készséges kollégák várják a két keréken túrázni vágyókat, kicsiket és nagyokat egyaránt. Princzinger Péter mindenekelőtt köszönetét fejezte ki a városvezetés és az önkormányzati hivatal munkatársai felé az együttműködésért, amelynek révén Keszthely a balatoni kerékpáros turisztikai úthálózat, ezzel általában a balatoni kerékpáros turizmus meghatározó csomópontjává válhatott.

Manninger Jenő, Keszthely város polgármestere köszöntőjében kiemelte, személyek jönnek-mennek, pozíciók, titulusok változhatnak, de a szándék állandó és közös: a Balatont és ezen belül a Nyugat-Balatont kerékpáros paradicsommá fejleszteni, és minél többeknek a figyelmébe ajánlani, külföldön és belföldön egyaránt. A városvezető kiemelte: külön öröm számára, hogy a BB365 Port átadó apropóján szervezett túrák a Keszthelyi-hegységet mutatják be a leendő vendégeknek.

Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára elmondta, a balatoni térség eddig felfedezetlen tájai érdemesek arra, hogy a nagyközönség is jobban megismerhesse azokat, és erre a legalkalmasabb eszköz a kerékpár. Felhívta a figyelmet rá, hogy a kerékpáros közlekedés fejlesztése kiemelt célja a jelenlegi kormányzatnak, ugyanakkor a mostani projekt az egyik legsokoldalúbb és legkiemelkedőbb, amely az elmúlt évtizedekben a túrakerékpározás fellendítését célozta. Hozzátette, hogy a közösségi közlekedést is igyekeznek a megnövekedett kerékpáros igényekhez alakítani, hiszen a bringás turizmust ki kell tudnia szolgálni többek között a Balaton körüli vasúti hálózatnak is.

A Nyugat-Balaton fővárosában, a mólóval szemben az Energia téren felavatott kerékpáros szolgáltatópont megőrizte eredeti extravagáns külsejét. Szeghi Gábor álmodta újra a létesítményt. Ennek átadása egyúttal a Magyar Kormány és az Európai Unió Bizottsága támogatásával megvalósult, a GINOP 7.1.9-17-2018-00012 azonosítószámú projekt záró eseménye volt. Hazánkban ez a legnagyobb földrajzi kiterjedésű és legkomplexebb kerékpáros turisztikai fejlesztési projekt.

A Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ), a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány (MTSZA) alkotta konzorcium pontosan négy éve, 2019 tavaszán hívta életre azt a széleskörű összefogást, amely nélkül és a benne résztvevő partnerek együttműködése nélkül nem valósulhatott volna meg ez a komplex, a négy évszakos Balaton koncepció jegyében született projekt. Az összefogás részesei voltak Balatonfüred, Balatonföldvár és Keszthely önkormányzatai mellett az útvonalhálózat kialakításában, engedélyezésében illetékes szervezetek: a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a Bakonyerdő, a SEFAG, a Magyar Közút, a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság és az érintett területen működő vadásztársaságok. Ugyancsak fontos szerepet játszottak a legfontosabb országos és térségi turisztikai szervezetek, mint a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, a Balatoni Turizmus Szövetség, a Balatoni Kör, a BAHART, a Magyar Tourinform Szövetség, valamint a térségben aktív turisztikai vállalkozások.

Mint dr. Kiss Róbert Richard, Prima Primissima-díjas turisztikai szakújságíró is kiemelte az M1 műsorában: a Balaton körüli kerékpárút, és a térségben a biciklis turizmust kiszolgáló fejlesztések rendkívül jó hatással vannak a turizmus, az idegenforgalom, a szálláshelyek, a vendégek fogadására készült szállások forgalmának bővülésére. Egyre többen kerékpároznak, és akarják felfedezni hazánk kincseit, különleges tájait és értékeit.

A fejlesztés eredményeképp könnyebben hozzáférhető, biztonságosabb és élvezetesebb lett a kerékpározás a Balatonnál. Tavunk és a környéke a legnagyobb, természetföldrajzi és közlekedési szempontból egyaránt egységet alkotó turisztikai célja. A projekt keretében 1000 kilométernyi kerékpárutat vagy jól kerékpározható utat jelöltek és tábláztak ki, 4000 db útirányjelző és megerősítő tábla segíti a területen bringával túrázókat. Az úthálózaton kerékpáros pihenőket, térképeket, önkiszolgáló szervízoszlopokat is telepítettek.

Ez az egybefüggő, bejárható útvonalhálózat képezi az alapját a balatonbike365.hu címen elérhető weboldalnak, amely útvonaltervező és turisztikai ajánló. Ez az útvonalakon található, 30 keresési kategóriába rendezett 3800 turisztikai szolgáltatóhoz és 1000 ingyenesen látogatható attrakcióhoz is útba igazít. Az útvonalak, szolgáltatók és attrakciók adatbázisára épülő – mindkét nagy alkalmazásboltban elérhető – BB365 mobilapplikáció pedig már a terepi eligazodásban segít, a navigációt támogatja. A szolgáltatók és az úton lévő bringások közötti kapcsolatfelvételt is lehetővé teszi. A weboldalon és a mobilapplikációban lévő minden információ hat idegen nyelven érhető el.

Azok számára, akik nem szeretnének útvonalat tervezni, a balatonbike365.hu és a BB365 mobilapp 70 db különböző hosszúságú és nehézségű, kész tematikus túrát ajánl. Mindezt az útvonal leírásával, a leküzdendő táv útburkolati jellemzőivel, az útvonal mentén elérhető szolgáltatásokkal, ajánlott látnivalókkal, szintrajzzal, becsült teljesítési idővel.

A fejlesztési projekt eredményeinek fenntartásáról az MKSZ és az MTSZA az erre a célra létrehozott BalatonBike365 Nonprofit Kft.-on keresztül gondoskodik. A Kft. a Balaton, mint a kerékpáros turisztikai paradicsom pozícionálását szolgáló, népszerűsítő és marketingkommunikációs feladatokat maga végzi, a projektbe épített és beüzemelt BalatonBike365 Portok üzemeltetésére pedig szerződést kötött a desztináció legnagyobb kerékpárflottájával, a több éves túraszervezési tapasztalattal és helyismerettel rendelkező, leginnovatívabb vállalkozásával, a Balaton Bike Tourral.

A BB365 és a BBT együttesen 360 db-os e-bike flottát mozgat a térségben a három BB365 Port és nyolc további elosztópont között. Adott esetben a vendégek a szálláshelyükre is rendelhetik a kerékpárokat. A flottát túlnyomó részben e-bike-ok alkotják, ezek bérlése révén azok is felfedezhetik a Balaton környékének csodálatos tájait, akik hagyományos kerékpárral nem vállalkoznának nagyobb emelkedőkkel tűzdelt túrákra.

A fejlesztési projektben külön hangsúlyt fektettek arra, hogy felkészítsék a turisztikai szolgáltatókat a kerékpáros vendégek igényeinek megismerésére, a kerékpárosbarát-minősítés megszerzésére. Ezzel párhuzamosan elindult, illetve jelenleg is folyik a kerékpáros túravezetők képzése. Ők lesznek a Balaton nagykövetei. akik a fontos turisztikai, idegenvezetési ismeretek, valamint kommunikációs és kerékpárkezelési, gyakorlati túravezetői készségeik birtokában a térségbe látogató vendégek kiszolgálására készülnek fel.

A kerékpáros turizmus jó a vállalkozóknak, a vendéglátóhelyeknek, a szállásadóknak, ugyanakkor nem zavarja a belvárosok és a településen élők nyugalmát, hiszen az útvonalak elsősorban a kevésbé forgalmas, ugyanakkor gyönyörű tájakon vezetnek végig.

Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke az április elsejei ünnepségen elmondta: “A keszthelyi BalatonBike365 Port átadásával a fejlesztési projekt véget ért. A záró szakmai beszámolót és a záró pénzügyi elszámolásokat a GINOP projektek Irányító Hatósága számára beküldtük. Ugyanakkor ez nem valaminek a vége, hanem egy új, legalább ilyen fontos és felelősségteljes időszaknak a kezdete. Innentől kezdve az a feladatunk, hogy minél több látogatót csábítsunk a térségbe, az itt működő vállalkozások számára forgalmat, költést generáljunk. Mégpedig a kevésbé frekventált hónapokban is és a parttól távolabbi települések szolgáltatóinál is. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy speciális, kerékpáros turisztikai desztináció-menedzsment munkát fogunk végezni, belföldön és külföldön egyaránt. Ennek jegyében találkozhattak a leendő vendégeink velünk az Utazás Kiállításon, vagy éppen a berlini ITB-n” – mondta .

Forrás: bringasport.hu

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább