Nagyszerű alkotások érkeztek a falfestészeti pályázatra, amit az önkormányzat írt ki. A júliusi határidőt több mint egy hónappal meghosszabbították, ezért továbbra is várják a kreatív rajzokat, amelyek a Sütöde oldalfalát díszítik majd. Inspirációként közlünk néhányat az eddig beérkezett rajzok közül.
A fóti Mafilm stúdió adott otthont ma délelőtt a Középsuli sorozat szereplőinek. Bende, Olivér és Dominik nagyot alakított, Zsani pedig gyönyörű volt a pinkszínű nyári ruhájában!
Reggel 9 órától már a városban voltak a srácok, akik a híres YouTube sorozat következő részét forgatták. A Mafilm stúdió nagy szeretettel fogadta a srácokat, akik természetesen ismét lehengerlő alakítást nyújtottak, mint mindig.
Egy biciklivel közlekedő urat szólítottunk le a Vörösmarty téren, hogy feltegyük neki sorozatunk kérdéseit. István szívesen válaszolt, de fényképet nem akart közölni magáról. Fót számára a főváros, Budapest közelségét jelenti.
Tősgyökeres fóti?
Nem Fóton születtem, de itt nőttem fel. Régóta a városban élek. Szeretjük Fótot, a nagyállomás mellett lakunk. Mindig itt dolgoztam, szerencsére nem kellett Budapestre bejárnom a munkám miatt.
Milyen előnyei vannak a kisvárosnak?
Jobb a levegő vidéken, kisebb az autóforgalom, bár ebben már nem vagyok biztos. A lakosok egy része még ismeri egymást, de egyre több az új lakos, és mindezek mellett nagyon közel van Budapest, könnyen elérhető.
Mi az, amit hiányol Fóton?
Nincs bevásárlóközpont és ez szégyenletes dolog, nem is értem. Húszezer fős város, és nincs megfelelő élelmiszerüzlete. A fiatalok vagy autóval, vagy busszal elmennek bevásárolni, de az öregeknek ez probléma.
Látszik a fejlődés a városon?
Igen, látom a fejlődést. Most rendbe hozták a polgármesteri hivatal környékét, ez nagyon kellett már, és az utakat is. Ha jól tudom, minden utca be van csatornázva, ezek rendben vannak, de sok hiányosság van még.
Mire lenne a legnagyobb szükség?
Élelmiszerüzletre, élelmiszerüzletre, élelmiszerüzletre! Minden egyes városrészen legyen egy modern élelmiszerüzlet, Lidl vagy Aldi. Ez nagyon hiányzik.
A kulturális lehetőségekkel elégedett?
Szerintem ezzel nincs baj, a kultúrházban vannak előadások, de ha valaki nem elégedett ezzel, akkor felül a vonatra, s fél óra alatt Budapesten van.
Hogyan látja, a fótiaknak van saját identitásuk?
A tősgyökeres fóti lakosok kiöregedtek és elmentek, a gyerekeik pedig már kevésbé kötődnek ide. Sokan elköltöztek az ország másik részébe, illetve külföldre. A szomszédommal beszélgettem erről, akinek az egyik gyereke Kanadába költözött, a másik gyereke még itt lakik, de az unokái már nem itt élnek. A régi Fót megszűnt, sok a fővárosból kiköltöző új lakos.
Miről ismerik leginkább Fótot?
Az Ybl Miklós tervezte templomról, a Somlyóról, a Fáy-présházról, a gyermekközpontról. Viszont érdekes, hogy a Vörösmarty-kunyhót még a fótiak közül sem ismeri mindenki, pedig a présház mellett van.
A környező településekhez képest hogyan látja a várost?
Fót sokkal jobban el van maradva ahhoz képest, hogy elég sok itteni cég fizet iparűzési adót. Mogyoród sokkal kisebb, de mégis úgy érzem, hogy fejlettebb. Van bevásárlóüzletük, hamarabb volt aszfaltozva is.
Biciklivel szokott közlekedni?
Sokat járok biciklivel, és főleg a járdán, mert olyan nagy az autós forgalom, hogy nem merek az autók között közlekedni, segédmotorral sem, mert félek, hogy leszorítanak.
Petrezselyem Károlynak nem volt szüksége arra, hogy otthonának dekorációjára vagyont költsön, hiszen saját faragott alkotásai díszítik lakásának falfelületeit. A Kisalagon élő művész az élet minden területét művészi szinten éli, házát egyedül építette fel az első téglától az utolsóig, sőt, a munkagépeket is saját maga készítette, lelkileg és spirituálisan pedig Jézustól kap útmutatást.
„Hároméves voltam, amikor húsvétkor a templomban apám kezét fogtam, akinek azt mondtam, hogy ha felnövök, pap leszek. Apám ács volt, tetőfedő ezermester. Mindig néztem, ahogy dolgozik, és utánoztam. Barkácsoltam ollóval, mindennel, ami a kezembe került. Tőle örököltem az alkotási vágyat. Szüleim válása után anyám nem tudott eltartani minket és nevelőintézetbe adott a testvéremmel együtt. Az általános iskola után asztalos, faesztergályos akartam lenni, de ebben a szakmában túljelentkezés volt, ezért kaptafakészítőnek vettek fel. ’68-ban bevonultam katonának, ott kezdtem el faragni, ajándékokat készíteni a szüleimnek, testvéreimnek. 1972-ben nősülés után az újpesti bútorgyár asztalosműhelyében kezdtem el dolgozni”- meséli magáról Petrezselyem Károly.
Ötven évvel ezelőtt a katonaságnál bicskával készítette el a művész az első munkáját, ami három ősemberfejet ábrázol. Azon kevés alkotók közé tartozik, aki nem tud megrendelésre dolgozni. A faragás technikai és esztétikai minősége mellett az információ átadása ugyanannyira lényeges számára.
„Mondanivalónak kell lennie, mert anélkül nem tudok hozzányúlni az anyaghoz. Ilyenkor jön a lélek, Krisztus lelke, ami megszáll és elkezdek faragni. A prófétáknak is a Szentlélek mutatta az utat. Én sokat álmodok. Annak idején azt álmodtam, hogy egy táblát fogok a kezemben. Ez az álom azt akarta sugallni nekem, hogy a kezeim között életre kel a fa.”
A faragást autodidakta módon sajátította el Petrezselyem Károly, aki bükkfát és a gyertyánfát fogott talán legtöbbet a kezei között. Faipari munkásként 1000 %- ban teljesített egykori munkahelyén, a bútorgyárban. Táblaképeihez a bükkfát használta fel legtöbbször.
„Addig nem nyúlok hozzá egy munkához, amíg nincs mondanivalója számomra. Nekem kevés a forma, kell, hogy legyen üzenete is. Amikor elkezdtem faragni, akkor úgy éreztem, hogy Istennel kapcsolatban tudok üzenni az embereknek. 1978-ban egy ismerősöm ajánlotta, hogy bemutat Németh Kálmánnak. Átmentünk hozzá, elvittem egy művem, hogy tekintse meg, illetve tanácsot is kértem tőle. Olyan munkákat akartam készíteni, amiben örömöm lelem. Kálmán bácsi hívta fel a figyelmem a történelmi témák iránt. Születésnapjának a 100. évfordulójára a diófámból faragtam egy büsztszobrot Németh Kálmánról, amit a róla elnevezett emlékházban állítottak ki.”
Petrezselyem Károly 1998-ban készítette el A fóti dal című művét, természetesen Vörösmarty Mihály versének inspirációja által. Lakásában több történelmi témájú alkotást fedeztünk fel, műveinek nagy része pedig vallási hitének terméke.
1982-ben családját elkerülte egy komoly baleset, amelyet isteni beavatkozásként, a Szentlélek megjelenéseként élt meg a művész. Ekkor állított a házuk elé egy keresztet. Lakásuk állandó kiállítótérként is működik, ahol iskolások, csoportok látogatását mindig nagyon szívesen fogadják.
1994-ben volt az első kiállítása Fóton, azóta a Vörösmarty Művelődési Ház több önálló és páros kiállítást is szervezett számára. 2019-ben rendezték az utolsó kiállítását, épp a pandémia előtt. Kérdésünkre, hogy melyik alkotását tartja fő művének, nem tudott válaszolni. Számára az összes faragvány, táblakép egy egységet alkot, amiket, ahogy a kisalagi művész mondja: „Lélekkel faragok”.
Az esti órákban kiemelt tűzeset felszámolásához kérte a Fóti Aqua ÖTE ügyeletes tűzoltói segítségét a Fővárosi Katasztrófavédelem központja. Óbudán, egy négyemeletes lakóház felső szintjén, valamint a tetőterében keletkezett tűz, amely egy harmadik emeleti lakásra is átterjedt.
Az esethez az óbudai és az angyalföldi hivatásos és a fóti önkéntes tűzoltók mellett létraszer, mobillabor, légzőbázis is vonult. A háztömböt az oltás és az utómunkálatok idejére ki kellett üríteni. A fóti tűzoltók az oltásban, az átvizsgálásokban, illetve az utómunkálatokban nyújtottak segítséget a hivatásos egységeknek.
Pénteken a beoltottak száma eléri az 5,5 milliót, ennyi beoltott ember ma délutánra, estére talán már meglesz, és akkor újabb korlátozásokat oldanak fel, például nem kell maszkot viselni – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Közölte, a hajnali jelentés szerint az elmúlt 24 órában nem volt halálos áldozata a koronavírus-járványnak Magyarországon, kórházban lélegeztetőgép nélkül 76 embert ápolnak, lélegeztetőgépen pedig 22-en vannak.
A korlátozások feloldásáról a többi között elmondta, az üzletekre vonatkozó korlátozások megszűnnek és maszkot sem kell kötelezően viselni a kül- és belterületeken.
A Magyar Közlönyben szerdán megjelent kormányrendelet szerint 5,5 millió beoltott után a kórházak és szociális intézmények kivételével megszűnik a kötelező maszkviselés, nem kell majd maszkot hordani a közterületeken – amelyeken már most sem kell -, az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön.
Ugyanakkor a maszkhasználat senki számára nem tiltható meg – hívták fel a figyelmet.
További könnyítést jelent, hogy védettségi igazolvány nélkül is szabad lesz a belépés a vendéglátóüzletekbe, a szálláshelyekre, a szabadidős létesítményekbe és az előreváltott ülőhelyes nézőtérrel megrendezett kulturális rendezvényekre, előadásokra.
Megszűnnek az üzletekre vonatkozó tíz négyzetméterenkénti vásárlói korlátozások, valamint a vásárlók közötti távolságtartási szabályok is.
A családi események, magánrendezvények esetén az 50 fős létszámkorlátozás 100 főre, a lakodalom esetén a 200 fős létszámkorlátozás 400 főre emelkedik.
A sportrendezvények, a zenés-táncos rendezvények, illetve a zárt térben tartott, vagy 500 főt meghaladó, szabadtéren tartott egyéb rendezvények esetében nem történik enyhítés, maradnak a hatályos szabályok, vagyis ezeken a rendezvényeken marad a létszámkorlátozás, és továbbra is csak védettségi igazolvánnyal lehet azokon részt venni.
Hangsúlyozták: a 18 év alattiak is csak védettségi igazolvánnyal vagy védett személy felügyelete mellett vehetnek részt ezeken a rendezvényeken.
Hozzátették: az egyetemek és a főiskolák is készülődhetnek a jelenléti oktatás visszaállítására.
A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előzés közben Fóton autójával elsodort egy motorost, majd továbbhajtott. Később a rendőrségen megpróbálta úgy beállítani, mintha az autóját ellopták volna a baleset előtt.
Az eset még 2018. augusztus 2-án, a hajnali órákban történt. Az elkövető a vádirat szerint Fóton vezette a gépkocsiját, és egy teherautó előzésébe kezdett annak ellenére, hogy vele szemben motorkerékpáros közlekedett. Az autós előzés közben elsodorta a motorost, és amikor észlelte a balesetet, nem állt meg, hanem gyorsítva elhagyta a helyszínt.
A baleset következtében a motort vezető sértett bal lábát combból amputálni kellett.
Később, a délutáni órákban az elkövető bement a rendőrségre érdeklődni, hogy nem történt-e bármilyen szabálysértés a kocsijával. Állítása szerint ugyanis még az előző nap estéjén azt valaki ellopta, de később a baleset után megtalálta úgy, hogy az elején időközben sérülés keletkezett.
Az ügyben a Budakörnyéki Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának bűntette, valamint maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az autót vezető férfi ellen – áll a Pest Megyei Főügyészség sajtóközleményében.
A tábort vezető fiatal művészettörténésszel, Lucsánszky Ágnessel beszélgettünk.
Ágnes az elmúlt három évben a Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériában és a Ludwig Múzeumban múzeumpedagógusként dolgozott. Segítője Drozdik Ilona, a Németh Kálmán Általános Iskola rajztanára.
A “Németh Kálmán nyomában” alkotótáborban megismerkedtek a gyerekek a névadó munkásságával is?
Igen, a második napon. Balogh Dávid művészettörténész-muzeológus a szobrászművészről készített régi filmfelvétel levetítése után Németh Kálmán műtermét és szobrászati eszközeit mutatta be, majd Elekné Szemők Erzsébet végigvezette őket a kiállítótereken.
Mi a tábor tematikája?
Az idén 11. alkalommal megrendezett nyári táborban az öt nap alatt alapvetően szobrászattal és festészettel foglalkoznak a 8-13 éves gyerekek. A szobrászat élénkebben kapcsolódik Németh Kálmán munkásságához, de a ő is készített vázlatrajzokat és egyéb, rajztechnikával készített munkái is vannak.
Milyen anyagokkal alkotnak a gyerekek?
Különböző technikákkal készítenek agyagszobrot, illetve szemétszobor is készült. Ez nem azt jelenti, hogy kikukázzuk a szendvicset, hanem különböző hulladék anyagokból, például papírgurigákból, tejesdobozból, tojástartóból készítünk szokatlan lényeket. Agyagból különleges állatokat készítettek a gyerekek – különböző állatok testéből raktak össze egy kompozit lényt, például minótauruszt. A szemétszobrok témája pedig a különleges tulajdonságokkal felruházott növények voltak. Így készült mérges gomba vagy szivárványszínű bambusz is – az utóbbit ha megeszi a panda, ő is szivárványszínű lesz. Itt teljesen a gyerekek fantáziájára bíztuk, hogy mit és milyen technikával csinálnak. A rajz- és festőrésze a tábornak sokkal konkrétabb – ott például pasztell- vagy akvarellképeket is készítettek.
A szülők meg tudják majd nézni a gyerekek műveit?
Igen, a tábort pénteken egy kiállítás zárja: nem nyilvános bemutató, csak a szülőknek mutatjuk meg, mit csináltak a gyerekek a hét alatt.
Lesz még az idén újabb csoport?
Igen, július 19-én kezdődik még egy turnus, hasonló tematikával. De mivel a tábort nagyon szeretik a gyerekek, szabad hely már nem nagyon maradt.
„Olyan polgárokat tüntetünk ma ki, akik munkájukkal hozzájárultak közösségünk sikeréhez, lelki gazdagodásához, akik tetteikkel, támogatásukkal példát mutatnak mindannyiunknak” – kezdte ünnepi beszédét Dr. Vass György polgármester a városi díjak átadásán, szerdán a Vörösmarty Művelődési Házban.
Dr. Vass György beszédében elmondta, hogy az önkormányzat dolgozói március 15. óta várnak az alkalomra, hogy végre átadhassák a városi díjakat azoknak a fótiaknak, akik munkájukkal, kitartásukkal és áldozatvállalásukkal példát mutatnak.
„A kitüntetés, az elismerés az egyfajta értékrendformálás. A társadalom, a közösség értékrendjének formálása, ami az önök életművének, az önök munkájának a gyümölcse lehet, egyben felelősség is. Azért felelősség, mert miután valaki egy ilyen elismerést kap, méltán tekintenek rá példaképként. Aki ezen a napon kitüntetést kap, érezheti, sőt éreznie kell, hogy ott küzd, ahol a legtöbbet tud elérni, ahová odaállította a Gondviselés” – hangsúlyozta a polgármester.
Magas szakmai tudásuk és lelkiismeretes munkájuk elismeréseként Fót Egészségügyéért díjat kapott Dr. Tóth Szilvia és Dr. Szép Imre.
Fót Kultúrájáért díjat kapott Borka Zsolt és a Fóti Közművelődési Közgyűjteményi Központ munkatársai.
Borka Zsolt 35 éve vezeti a fóti katolikus templom gitáros énekkarát. Vallásos tartalmú dalaival sok fiatalt megszólított és vezetett a közösségi élményen keresztül a hit útjára. Borka Zsolt világi dalokat is ír, verseket zenésít meg, saját zenekarával Weöres Sándor verseit adta elő több budapesti művelődési házban. Fóton számos városi rendezvényen szerepelt az ünnepre, megemlékezésre írt saját szerzeményeivel, megzenésített versekkel.
A Fóti Közművelődési és Közgyűjteményi Központ integrált intézmény, mely a közművelődési, a könyvtári és a múzeumi területeken – összesen 6 telephelyen – közvetít kulturális szolgáltatásokat. Az eltelt időszakban a három intézménytípus összesen 55 millió forint pályázati pénzt nyert el az intézmények szolgáltatási színvonalának emelésére. 28 városi nagy rendezvényt, évente több száz programot kínáltak a Fóton élőknek. Szerteágazó kapcsolataiknak köszönhetően megyei, országos programok színhelyei is voltak a tagintézmények.
Fót Város Önkormányzata az Emberséggel Fótért díjat Tóthné Szöllősi Szilviának adományozta.
Tóthné Szöllősi Szilvia Vácon dolgozott a váci kórházban, amikor 2000-ben, azaz 20 évvel ezelőtt elindult Fóton a Házi Szakápolási Szolgálat, melyben ekkor még másodállásban vett részt. 2004-ben indult az Oltalom Átmeneti Gondozóház, ahol teljes állásban dolgozik, 2010-től az otthon vezetőjeként.
Fót Város Önkormányzata az év Közszolgálati tisztviselője díjat Márkosné Dénes Ellának adományozta.
Márkosné Dénes Ella professzionális szaktudásával, a szociális területen végzett munkájával hathatós segítséget tud nyújtani az arra rászoruló fótiaknak. Közel egy éve látja el a Hatósági Osztály vezetését is, támogató és empatikus hozzáállása miatt kollégái körében nagy szeretnek örvend.
Fót Város Önkormányzata az év Vállalkozója díjat a Multicash Könyvelő Kft-nek adományozta.
Több mint 25 éves tapasztalattal alakult a Multicash-Könyvelő Kft., azzal a céllal, hogy Fóton és környékén színvonalas könyvelési és bérszámfejtési szolgáltatásokat nyújtson ügyfeleinek. A Kft. dolgozói aktívan részt vesznek Fót közéletében, önkénteskednek, lehetőségeikhez képest pénzügyileg is támogatják a fóti alapítványokat. A vírushelyzetre reagálva minden Fóton élő egészségügyi dolgozó személyi jövedelemadó-bevallását ingyenesen készítették el 2020-ban és készítik el 2021- ben.
Fót Város Önkormányzata az Év Sportolója díjat a 18 év feletti kategóriában Halászy Gábornak adományozta.
A 61 éves Halászy Gábor 19 éves kora óta sportol. 2016-ban elindult az első félmaratonján, később az 5-10 km-es távokat választotta. A Szenior Fedett Pályás Atlétikai Országos Bajnokságon a 3000 m-es síkfutásban 2020-ban 3. lett az M55-60 korcsoportban. Idén a Hegyifutó Országos Bajnokságon 4. helyezést ért el.
Fót Város Önkormányzata az Év Sportolója díjat a 14 és 18 év közötti kategóriában Matkó Rékának adományozta.
Matkó Réka a 2020-as évben kiemelkedő eredményeket ért el az U18-as korosztályban. A fedett pályás Magyar Bajnokságon egyéniben 2., párosban az első helyen végzett, a nyári szabadtéri Magyar Bajnokságon egyéniben a 3. lett, párosban szintén bajnoki címet szerzett. Idén számos hazai versenyt nyert meg, köztük decemberben az U18-as mesterversenyt is.
Fót Város Önkormányzata az Év Sportolója díjat a 14 év alatti kategóriában Tóth Dávidnak adományozta.
Tóth Dávid 6 éve versenytáncol „akrobatikus rock and roll” sportágban, páros „children” gyermek korcsoportban kitűnő eredményekkel a Magyar Tánc-Sport Szakszövetség igazolt versenyzője Molnár Zsófia nevű partnerével, akivel sorra nyerik a budapesti területi és országos versenyeket és a magyar bajnokságokat. Kiváló sportteljesítménye mellett a Fóti Ökumenikus Iskola kitűnő tanulója.
Fót Város Önkormányzata elismerő oklevelet adományozott Gilicza Pálnénak, a Fóti Települési Értéktár bizottságának és Winczheim Tibornak.
Gilicza Pálné a városi rendezvényeken, a református gyülekezet eseményein, az óvodai és gyermekvárosi hittanoktatásban, valamint az egészségügy gyógyszerellátási területén mindig készségesen, kedves vidámsággal végezte munkáját – áll a méltatásban.
A Fóti Települési Értéktár Bizottság hét éve alakult azzal a céllal, hogy feltárja, összegyűjtse, gondozza Fót történelmi, kulturális, természeti, tárgyi értékeit, régi szokásait, helytörténeti emlékeit. A bizottság hat tagja Fót iránt elkötelezett személy, aki tisztelettel, alázattal gyűjti idős fóti emberektől egy letűnt világ életbölcsességeit, szokásait, történeteit, régi szép tárgyait. Felterjesztései során számos kiemelkedő helyi érték került a Megyei Értéktárba.
Winczheim Tibor szorgalmával, munkabírásával és sajátos atmoszférájú, később több helyen díjnyertes novelláival tűnt fel Fót irodalmi életében. Ezeket hamarosan versei, illetve saját szervezésű rendezvényei is követték.
Az ünnepségen Tapodi Katalin, a Pest Megyei Népművelők Egyesületének elnöke és Gazdig István, az egyesület elnökségi tagja adta át a Fekete Dió díjat, a megyei szakmai közművelődési díjat a Fóti Vörösmarty Művelődési Ház munkatársainak. Az intézményt 5 éve Palásti Béla Wlassics Gyula-díjas népművelő, igazgató vezeti, aki közművelődési koncepciójában meghatározott irányelvek mentén tudatosan felépített szakmai közösségével egy csapatként érte el kitűzött céljait.
A Vörösmarty Művelődési Ház munkatársai:
Palásti Béla igazgató, Keresztesi Lászlóné, Simon-Nagy Nikolett, Jarabin Kinga, Dobozi-Dudás Bernadett, Ujlaki Bettina közművelődési szakmai munkatársak, Baranyoczki Tiborné és Rábai Zoltán technikai munkatársak.
Az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata alapján a Pénzügyi, Jogi és Gazdasági Bizottság tehet javaslatot a polgármester jutalmára, amit most megszavaztak Dr. Vass Györgynek.
A hathavi jutalmat a bizottság a többi között azzal indokolta, hogy a polgármester a pandémia alatt az idősek, a rászorulók és az egész város lakosságának helyzetét figyelemmel kísérte, tartotta a kapcsolatot a megfelelő szervekkel. Az önkormányzat vagyonát gyarapította a válsághelyzet ellenére, elindította a Városi Sportcsarnok beruházást. A város zavartalan működése mindvégig biztosított volt. A ciklus kezdete óta több mint egymilliárd forint összegű beruházás valósult meg Fóton. Óriási felelősség hárult a polgármester személyére, mert a képviselő-testület helyett egy személyben kellett döntéseket hoznia, természetesen a testületi tagok véleményének maximális figyelembevételével. Az alpolgármester munkáját is értékelték: a bizottság javaslata alapján egyidejűleg az alpolgármesternek is megszavazták a jutalmat.
Lapunknak Lévai Sándorné számolt be a hírről, mely szerint a képviselő-testület a legutóbbi, június 24-i ülésén elfogadta a részletes beszámolót, amely a vírushelyzet alatt tett intézkedéseit részletezte. A jelentés szerint az önkormányzat gazdálkodása és pénzügyi helyzete stabil.
Mivel az önkormányzat alkalmazottai a pandémia alatt biztonságos háttérrel dolgozhattak, a bérek csökkentésére nem került sor más településekkel ellentétben.
Az intézmények a kiegyensúlyozott pénzügyi helyzet miatt biztonságosan tudtak működni.