






Október 16-án ismét megrendezik Fóton a veszélyes és elektronikai hulladékok gyűjtését. Az összegyűjtött fáradt olajat, elemeket, akkumulátort, nem használt számítástechnikai vagy elektromos készülékeket ne halmozzák fel otthon, hanem vigyék a Vörösmarty térre, ahol a hasznavehetetlen vagy környezetre ártalmas eszközöket lakcímkártya felmutatása mellett leadhatják a fóti lakosok.
Aki megfeledkezett volna róla, ezen a héten még benyújthatja igényét a beiskoláztatási támogatásra!
Az egyszeri, 5 ezer forint értékű támogatásra minden fóti lakcímmel rendelkező gyermek jogosult, aki most szeptemberben kezdte a sulit – írja honlapján az önkormányzat.
Az igényléshez csatolni kell az iskolalátogatási igazolást is – ezt értelemszerűen az iskolák állítják ki.
A további tudnivalókat IDE kattintva érhetik el.
Szeptember 24-től látható Báthory Anna Végtelen álmok című kiállítása a Vörösmarty Művelődési Házban. A tárlat a fák mesebeli birodalmába vezeti el a látogatókat.
Az erdélyi származású művész autodidakta módon kezdett el festeni. Művészcsaládból származik, hiszen édesanyja a marosvásárhelyi Állami Bábszínházban dolgozott több évtizeden keresztül. Báthory Anna csak két éve fest. Kevés művészről mondható el, hogy két év alatt két kiállítással büszkélkedhet. A festmények nagy többsége faábrázolás, ezek által a művész emberi érzelmeket, gondolatokat igyekszik átadni.
„Festményeim és textilszobrász-technikával készült képeim mindenkinek mást jelentenek: álmokat, a mesevilágot, a kapunyitást” – mondta műveiről a művész, aki a szomszédos Erdőkertes lakója.
A kiállítás október 25-ig nézhető meg.
Portálunk egyik fotósának, Konkoly-Thege Györgynek Tallinnban nyílt kiállítása, az ottani Liszt Intézet szervezésében. A címe: “The social graffiti”.
India.
A tárlat a koronavírus-járvány előtt járt már Luxemburgban, következő állomása pedig novemberben Isztambul lesz.
Stuttgart.
Világjárt kollégánknak sok kiállítása volt már Magyarországon, de az utóbbi években főleg külföldi tárlatokon láthatók a képei.
Hebron.
“Ha jól számoltam, Észtország a 15. ország, ahol kiállítok. 15 éve fotózok a Sziget Fesztiválon, amiből egy nagyon jó anyag állt össze. Ezt sokfelé láthatták már.”
Fotósunk Beninben, Afrikában.
“Többször volt kiállításom Indiáról is, például New Yorkban egy kávézóban, és amire a legbüszkébb vagyok, Londonban, az ottani Nehru Intézetben.”
London.
Szeptember 25-én, szombaton Szekszárdon rendezte meg a Bátaszék S.E. a XVI. Cikádor Kupát. Hosszú idő után ez volt az a hazai verseny, ahol másfél éves kihagyás után visszavezethette a küzdőtérre csapattagjait a Fót SE.
A rendezvényen 22 klub vonultatta fel csaknem 300 versenyzőjét, akik összesen 360 nevezést adtak le. A versenyzés gyakorlása céljából a Fót SE versenyzői az eggyel magasabb kategóriákban is versenyeztek, a Nihon Újpalotai S.E. színeiben. A csapat 1 arany, 1 ezüst és 4 bronzérmet gyűjtött be.
Eredmények:
Barta Bodza (Garay Általános iskola, 6.C osztály) formagyakorlat III., kadet formagyakorlat III., küzdelem III.
Barta Zselyke (Garay Általános iskola, 3.B osztály) küzdelem II.
Ernyes Anna (Garay Általános iskola, 6.C osztály) formagyakorlat III., küzdelem III.
Oppenauer Botond (Fáy András Általános iskola 8.A osztály) küzdelem I.
Augusztus 27-ig lehetett beküldeni a rajzokat a Fót Város Önkormányzata, képviselő-testülete és a Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnázium művészeti munkaközössége által meghirdetett falfestészeti pályázatra. A fóti óvodásoknak, óvodai csoportoknak, általános és középiskolai tanulóknak, alkotócsoportoknak meghirdetett pályázat célja a fóti polgármesteri hivatal melletti megújuló tér hosszú falfelületének, a Sütöde kisbolt oldalfalának díszítése.
Az alkotások egyik témája: „Gyermeknek lenni jó!”, vagyis a játék élménye, a természetben való kirándulás, játék, sportolás és a tanulás örömének kifejezése. A másik téma: „Fóton élek, itt lakom!” Ez Fót nevezetes épületeinek, érdekes településrészeinek képzőművészeti megjelenítése volt.
Az alábbiakban közöljük a nyertes képeket.
Kósa_Lilien-MŰ-TEREM Rajzszakkör
Nemeshegyi_Daniel-Száz Juhocska Reformatus Óvoda
Bata_Sára- MŰ-TEREM Rajzszakkör
Nagy Róbert – MŰ-TEREM Rajzszakkör
Waldorf 4. osztály
Simon Virág- MŰ-TEREM rajzszakkör
Tasi Anna-MŰ-TEREM Rajzszakkör
Nagy Róbert-MŰ-TEREM Rajzszakkör
Bata Sára-MŰ-TEREM Rajzszakkör
Több alkotás érkezett óvodásoktól, általános iskolásoktól és középiskolásoktól, akiket dicséretben részesítettek a szervezők, és akiket a közös falfestésre is meghívnak, amelyet a Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnázium képzőművész tanáraival és tanulóival közösen szerveznek majd meg.
A szép őszi időben harcos mérkőzést játszott a Fót SE I. a Szadai SE ellen. A hazai nézők örömére (akik közt ott volt a város sportszerető polgármestere is), a fótiak 3-1-re nyertek. A harmadik gól egy hatalmas fejes öngól volt.
A mérkőzés előtt Serdült Tamást, a Fót játékos-edzőjét ( aki most nem lépett pályára) kérdeztük.
“Eddig játszottunk négy mérkőzést, és mind megnyertük, bár ez így nem igaz, mert Vácrátót nem állt ki, így játék nélkül megkaptuk a három pontot. Ma kéne megint játszaniuk, de megint nem állnak ki (mindig hivatkoznak valamire, például esküvőre), így valószínűleg ki fogják zárni őket és akkor elveszik a 3 pontot tőlünk. Ma mindenképpen fontos nyerni, mert ha vonnák a 3 pontot, akkor a Veres előttünk lenne. Tavaly másodikok voltunk, idén egyértelműen a bajnokság a cél. Tavaly is nagyon szerettük volna, de idén csak ez fogadható el és ehhez hétről hétre nyerni kell.”
“Csapatunk erősödött, a Fót II- ből igazoltuk Farkas Krisztiánt és egy volt NB 1-es játékost Katona Máté személyében, aki játszott korábban a Vasasban is. Erősödtünk, edzünk es reméljük, be tudjuk húzni ezt az egészet, és mehetünk följebb. A csapatból Krusinszki Csaba combizomhúzódás miatt hiányzik, két hétig még biztosan”.
Serdült Tamás a meccs után főleg az eredménnyel volt elégedett: “Nyertünk. Megvan a 3 pont, de sok helyzet kimaradt, több akciót kellett volna kidolgozni. Gyakoroltuk az edzésen, hogyan menjünk el a szélen, hogy érkezzünk be – ezeket nagyon nem láttam. A 3-1-nek örülünk.”
A mérkőzés után a Szada edzője, Sági Attila nagyon sportszerűen ezt nyilatkozta: “Az elején kiegyenlített volt a mérkőzés, de sajnos a két gól nagyon gyorsan jött. Ahogy kaptuk a gólokat, az megzavart minket, mert a mi hibáinkból voltak. Gratulálok ennek a fóti csapatnak, szerintem ők a bajnokság esélyesei.”
Karambol miatt torlódik hétfőn reggel a forgalom az M3-as autópálya főváros felé vezető oldalán, Fót térségében.
Öt autó ütközött össze valamivel 8 óra után, a balestben az első információk szerint három ember sérült meg – olvasható a rendőrség honlapján.
Az érintett útszakaszon a forgalom rendőri irányítás mellett halad.