Olvasási kihívással ünnepli a Fóti Városi Könyvtár a 20 éves Fótot

by bcsenge

2024-ben ünnepeljük Fót várossá válásának 20. évfordulóját. Ebből az alkalomból a Fóti Városi Könyvtár és Információs Központ olvasási kihívást hirdet “20 év – 20 dokumentum” címmel. A kihívás 2024. február 15-től 2025. január 31-ig tart.

Célunk, hogy az elkövetkezendő egy évben közelebb hozzuk a fótiakhoz saját településük történetét. Szeretnénk, ha mind többen megismernék városunk reformkori gyökereit, a birtokos Károlyi család múltját és jelenjét, a méltán híres Szeplőtelen Fogantatás templom művészettörténeti értékeit, a fóti  Gyermekváros történetét. Fontosnak tartjuk, hogy az épített kultúra és a történeti múlt mellett olyan információk is közkinccsé legyenek, melyek a település hétköznapi életére, népszokásaira, gasztronómiájára, zenei életére vonatkoznak – írja Facebook-posztjában a Fót Városi Könyvtár.

Ennek szellemében válogatták össze azt a húsz dokumentumot, amely szerintük körüljárja az összes általuk felvetett kérdést. Egy ilyen válogatás természetesen soha nem lehet teljes. Szerencsére Fót történetéről jelent már meg monográfia, az egyes településrészekről is komoly kutatómunkát kívánó művek születtek. Ehhez társulnak még az oktatással, iskolatörténettel foglalkozó kötetek, szakdolgozatok, interjúk, kéziratok és nem utolsósorban a Fóti Értéktár Bizottság közreadott munkái.

A dokumentumlistán nem csak teljes kötetek szerepelnek, hanem tanulmányok, újságcikkek is. Ennek oka részben az, hogy egy-egy rövidebb írás is híven tükrözi, tükrözheti azokat az ismereteket, melyeket tovább szeretnének adni. A másik ok kifejezetten prózai: szeretnének minden fóti polgárt olvasásra buzdítani, azokat is, akik eddig csak néhány alkalommal vagy egyáltalán nem keresték fel a könyvtárt.

A kihívással kapcsolatos tudnivalók:

A kihívás 2024. február 15-től 2025. január 31-ig tart és kizárólag a könyvtár beiratkozott, érvényes tagsággal rendelkező olvasói vehetnek részt rajta.
A kihívásban részt vevő húsz darab dokumentum a könyvtár kisalagi részlegében érhető el (2151 Fót, Béke utca 35.).
A dokumentumok egy része kölcsönözhető vagy a könyvtárban helyben elolvasható.
Az olvasási kihívásban résztvevő, kölcsönözhető dokumentumok egyike sem hosszabbítható! A késedelmi díj az egy hónapos kölcsönzési időtartam és az egy hetes türelmi időszak lejárta után automatikusan felszámolásra kerül.
A nem kölcsönözhető dokumentumokról a könyvtár az olvasó külön kérésére és az olvasó saját költségére másolatot készít, amennyiben azt a szerzői jogról szóló törvény (1999. évi LXXVI. tc.) lehetővé teszi (a másolati díjakra nézve a Könyvtárhasználati Szabályzat az irányadó).
A kihívás megkezdésekor minden olvasó megkapja a saját, személyre szóló adatlapját, amelyen a kihívásban szereplő húsz dokumentum címleírása szerepel. Az elolvasott dokumentumokat az adatlapon minden esetben a könyvtár hagyja jóvá.
A könyvtár arra is lehetőséget biztosít, hogy a kihívást családok, iskolai osztályok vagy baráti társaságok közösen teljesítsék. Ezt a kihívás megkezdésekor a könyvtár felé jelezni kell, az adatlapot ebben az esetben a csoport/család nevére állítjuk ki. A kihívásban résztvevők listáját (névlista) a könyvtárban le kell adni.

A kihívásban szereplő dokumentumok kikölcsönzése ebben az esetben is egy konkrét, természetes személy nevére történik.

A kölcsönzés feltétele az érvényes könyvtári tagság és a csoporthoz/családhoz való tartozás.

A kihívást határidőre teljesítők között a könyvtár 2025 februárjában egy darab 10.000 forint értékű Líra könyvutalványt sorsol ki. A sorsolásban való részvétel feltétele a hiánytalanul kitöltött adatlap könyvtárba történő leadása (határidő: 2025. január 31.). A nyertes hozzájárul ahhoz, hogy a nyeremény átadásáról a könyvtár fényképet készítsen, és azt a honlapján, illetve a közösségi oldalain közzé tegye.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább