Németh Kálmán kiállításai a kezdetektől: mutatjuk a Kálmán-napi rendezvény legjobb pillanatait!

by fnora

A Németh Kálmán Emlékház munkatársai október 8-án rendezték meg a hagyományos Kálmán-napi eseményüket, és egyben meg is nyitották az új kiállításukat is, ami Németh Kálmán kiállításai a múltban címet viseli.

“Egy olyan kiállítást hoztunk létre, amely a művész 52 darab restaurált rajzát mutatta be. NKA pályázati forrásból 2 ütemben sikerült ezeket a rajzokat restauráltatni. A restaurátori munkát  Mózer Erzsébet grafikai restaurátor végezte, aki a Szépművészeti Múzeum munkatársa. Ez a tárlat Németh Kálmán rajztudását mutatta be a kezdetektől, hiszen az iglói évek alatt ő már tanult rajzolni, képezte magát az Állami Faipari Szakiskolában, majd utána az iparművészeti iskolában Budapesten, illetve a Képzőművészeti Főiskolán. A kiállítás erre a fejlődésre fókuszált, hogy hogyan jutott el a stúdiumoktól az egyéni, kiforrott stílusig. Határozott vonalakból építette fel a kompozícióit, ezeket a vázlatokat ültette át később szobrokra. Fényképeken mutattuk meg, hogy a vázlatokból milyen alkotások készültek el” – mondta a kiállítást bemutató Balogh Dávid művészettörténész-muzeológus, a rendezvény házigazdája.

A kiállítás azt mutatta be, hogy Németh Kálmán a csoportos kiállításoktól hogyan jutott el az egyéni kiállításokig. Dévai Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas előadóművész volt az egyik vendég, aki személyesen ismerte Németh Kálmánt. A művésznő már többször fellépett a Fóti Ősz keretein belül a fóti szüreti napok alkalmával, illetve a Kálmán-napi rendezvényeken is. Nagyon jó kapcsolatot ápolt Kálmán bácsival, nagyon szerette őt. Személyes élményeiről beszélt a vendégeknek, majd 4 dalt is előadott. Meghívták még két egykori restaurátortanítványát is: Lakatos Józsefet és Bartos Valériát is. A két tanítvány is a saját élményeiről, emlékeiről számolt be, illetve Németh Kálmánnak az Iparművészeti Múzeumban és a Keresztény Múzeumban megrendezett egykori kiállításáról is beszéltek.

 

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább