Életének hetvenegyedik évében, kedden meghalt Tarr Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, többek közt a Sátántangó és a Werckmeister harmóniák című filmek alkotója – közölte az MTI-vel Fliegauf Bence rendező a család nevében.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ma hajnalban, hosszú és súlyos betegség után, Tarr Béla filmrendező elhunyt – írta a Magyar Filmművészek Szövetsége az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
Tarr Béla 1955-ben született Pécsett. Pályafutását tizenhat évesen amatőr filmesként kezdte. Később a Balázs Béla Stúdióban dolgozott, a magyar kísérleti film legfontosabb műhelyében, ahol elkészítette első játékfilmjét, a Családi tűzfészek című alkotást 1977-ben.
Az érettségit követően volt hajógyári segédmunkás és szállodaportás is, amatőr dokumentumfilmesként került kapcsolatba a Balázs Béla Stúdióval (BBS).
1977-ben alig négy nap alatt készítette el Családi tűzfészek című alkotását. A dokumentum-játékfilm egy család tragikus lakáshelyzetével foglalkozott, szereplői pedig olyan amatőrök voltak, akiknek az életben hasonló sors adatott.
Filmjét a gyors forgatás, a részbeni rögtönzés, a színészi szabadság, de leginkább a tér és a távolság problémájának kulcskérdése miatt John Cassavetes amerikai rendező műveihez hasonlították. Miután a film nagydíjat nyert a mannheimi filmfesztiválon, felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1981-ben diplomázott rendezői szakon. Még abban az évben a Társulás Filmstúdió egyik alapítója volt.
Szabadgyalog (1981) című dokumentarista alkotása az emberi kapcsolatok reménytelenségét mutatta be, ahogy az egy évvel későbbi, a locarnói filmfesztiválon elismerésben részesült Panelkapcsolat is, melynek főszereplője egy válságba jutott, lakótelepi lakásban élő házaspár. 1982-ben a Macbethből készített tévés adaptációt, benne egy egyórás felvétellel.
A szociográfiai filmektől a lassú dramaturgiájú lélektani elemzés felé fordult, új korszakának első darabja 1984-ben az Őszi almanach volt. A közeli kamerás felvételeket a hosszú snittek, a nyomasztó realizmust a metafizikusabb látásmód váltotta fel, ezért Antonionival és Tarkovszkijjal is rokonították az eredetileg filozófusnak készülő rendezőt.
A nyolcvanas évek közepétől lett állandó munkatársa Krasznahorkai László író, aki 2025-ben irodalmi Nobel-díjat kapott. Első közös alkotásuk, a Kárhozat az elmagányosodás, a reménytelenség, a kárhozatba zuhanás sajátos feldolgozása, a nyomasztó érzést csak növelik a hosszú snittek, a fekete-fehér tónus és az állandó eső.
A három évig forgatott, 1994-ben elkészült Sátántangó mindeddig a leghosszabb magyar film, hét és fél órás. Krasznahorkai regényéből készült alkotás egy kis közösség széthullását, az ördög csábító és kényszerítő erejét mutatja be, a világvége-hangulatot sugárzó film a nézőt a legfelkavaróbb élmények átélésére kényszeríti.