Megérkezett a koronavírus Magyarországra

by Karakai Ildikó

Megvan az első fertőzött, sőt, mindjárt kettő olyan betegünk is van, akit koronavírus fertőzés miatt kellett egészségügyi intézménybe szállítani.

A hírt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be szerda kora este a közösségi oldalán, miután részt vett az operatív törzs ülésén a Belügyminisztérium épületében.

Az első két fertőzött külföldi, iráni diákok, egyelőre tünetmentesek, de a Szent László Kórházba szállították őket – mondta.

Megjelent a koronavírus-fertőzés az országban. Mától kezdődően a védekezés szakaszába léptünk. Minden nap délben ülésezik az operatív törzs és utána tájékoztatják a sajtót – mondta a kormányfő.

Hozzátette: az operatív törzs megállapította, hogy a védekezéshez minden szükséges személyi, tárgyi és jogi feltétel, a megfelelő létszámú orvos és ápoló, eszközök és jogszabályok rendelkezésre állnak.

Forrás: MTI

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább