Még lehet jelentkezni a nagy sikerű vetélkedőre

by Karakai Ildikó

Az összetartozás jegyében hirdetett középiskolai vetélkedőt a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága. Még lehet rá jelentkezni a héten.

A Határtalanul programhoz kapcsolódó, október 1-jén indult verseny első része egy online vetélkedő, amelynek keretében földrajzi, történelmi, irodalmi, természettudományi és nemzetpolitikai kérdésekből álló tesztet tölthetnek ki külhoni és anyaországbeli osztályok. A mindig változó, izgalmas kérdéssor a www.hatartalanul.net és a www.kulhonimagyarok.hu oldalról érhető el.

Az online vetélkedő óriási érdeklődés mellett zajlik: már több mint 12 000 külhoni és anyaországi diák csatlakozott a játékhoz. A jelentkezés az érdeklődők számára továbbra is nyitott: november 1-je éjfélig lehet még jelentkezni az első fordulóra.

Az első, online rész eredményhirdetésére novemberben kerül sor, amelyet a középdöntő követ. A középdöntő keretében a régiók legsikeresebb osztályaihoz ellátogat a Határtalanul! csapata, hogy értékes ajándékokkal jutalmazza az elődöntő legjobbjait és személyes, játékos vetélkedőn tegye próbára a diákok tudását. A középdöntők legsikeresebb diákjai részt vehetnek a 2020 februárjában megrendezésre kerülő Határtalanul! napon Budapesten, ahol a legfelkészültebb középiskolások nem csak népszerű zenekarokkal találkozhatnak, de akár egymillió forintot is nyerhetnek osztályuknak.

A Határtalanul! középiskolai vetélkedő célja a kapcsolaterősítés az anyaországi és külhoni diákok között, valamint a nemzeti összetartozás erősítése a középiskolás korosztály körében. Ha többet akar megtudni róla, a Bethlen Gábor Alap honlapjára,  IDE kattintva tájékozódhat!

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább