Még az idén ideérhet az első adag vakcina

by Karakai Ildikó

A koronavírus elleni első adag oltóanyagra december utolsó napjaiban lehet számítani – közölte Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, napirend előtt a parlamentben.

A kormányfő elmondta: az operatív törzs elkészítette az ország oltási tervét, az oltás önkéntes és ingyenes lesz. Első körben az egészségügyi ellátórendszerben dolgozókat, a védekezés első vonalának résztvevőit, utánuk pedig a krónikus betegeket oltják majd be – ismertette.

“Minden élet számít, minden komolyan vehető vakcinagyártó céggel már leszerződtünk” – tette hozzá Orbán Viktor.

Jelezte ugyanakkor, hogy amíg nem tudják elkezdeni az oltást, addig fenn kell tartani a járványügyi szabályokat.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább