Hétköznap egész nap a teljes vonalon jár majd a metró, már az esti órákban sem kell pótlóbuszra szállni. Hétvégén csak Újpest-központ és a Göncz Árpád városközpont között közlekednek a szerelvények. A Göncz Árpád városközpont és Kőbánya Kispest között az M3-as pótlóbusszal lehet utazni. A Nagyvárad téren és a Lehel téren még tart a felújítás, ezért ezeken az állomásokon nem állnak meg a szerelvények, a lezárt állomások környéke pótlóbusszal és egyéb járatokkal közelíthető meg.

 

Májusra tervezik a felújítás végét

Várhatóan májusban befejeződik a 3-as metró öt és fél éve tartó felújítása. “A rekonstrukció után szinte egy vadonatúj, teljesen akadálymentes metróvonalat kapnak vissza a budapestiek” – fogalmazott a BKK. Hétvégéken a Lehel tér és a Nagyvárad tér is elérhető a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest között közlekedő M3-as pótlóbuszokkal. Ezért az M14-es és az M30-as állomáspótló járatok ekkor nem közlekednek. Viszont a 34-es és a 106-os buszok a hétköznapokkal megegyezően a Göncz Árpád városközpont helyett a Lehel térig közlekednek – olvasható a kommünikében.

A  3-as metró felújítása 2017 őszén kezdődött el. Az öt és fél éve tartó rekonstrukció alatt teljesen megújult a metróvonal infrastruktúrája. Többek között új vágányokat, és kitérőket építettek be, kicserélték a biztosítóberendezéseket, és szigetelték az alagutakat is. A felújításnak köszönhetően minden állomás és megálló új külsőt és belsőt kapott, valamint nagy hangsúlyt fektettek az akadálymentesítésre is. Ennek keretében lifteket és ferdepályás felvonókat építettek be, hogy a mozgásukban korlátozott emberek is tudják használni a metrót. Emellett taktilis jelekkel segítik a látásukban korlátozott emberek közlekedését.

Az ország legforgalmasabb vasútvonalának számító 3-as metró felújítása – várhatóan két hónap múlva – a Nagyvárad tér és a Lehel tér állomások megnyitásával fejeződik be. Májustól már minden nap a teljes vonalon közlekednek a szerelvények, és az összes állomást használhatják az utasok.