Már számolják a voksokat – Először a polgármesterek személye derül ki

by Karakai Ildikó

 

A főpolgármester- és polgármester-választások szavazólapjait számolják össze először a szavazatszámláló bizottságok. 

A szavazatszámláló bizottságoknak kiadott kézikönyv szerint a szavazás befejezését követően a szavazatszámláló bizottságoknak először a polgármester-választás szavazólapjait kell összeszámolniuk, a fővárosban pedig a főpolgármester-választásét. Ezután következnek a képviselő-testületek szavazólapjai, végül pedig a megyei listás szavazólapok.

A vasárnapi választásra 29 ezren jelentkeztek át a bejelentett tartózkodási helyükre, hogy ott szavazhassanak. Az átjelentkezés feltételei jóval szigorúbbak, mint az országgyűlési választásnál. Az önkormányzati voksolásra ugyanis csak az jelentkezhet át más magyarországi településre, aki a választás kiírása előtt legalább egy hónappal létesített az adott településen tartózkodási helyet.

Az országgyűlési és európai parlamenti szavazáson az átjelentkezők választókerületenként, illetve településenként egy-egy kijelölt szavazókörben adhatták le voksukat, az önkormányzati választáson azonban az átjelentkezők az átjelentkezés helye szerinti szavazókörben voksolhattak. A Nemzeti Választási Iroda ezért előzetesen azt közölte, nem valószínű, hogy az átjelentkezéssel szavazók miatt jelentős sorban állások lennének vasárnap, azokban a szavazókörökben azonban, ahol sok lesz a nemzetiségi szavazó, lassabban mehet a szavazás, és sok időt vehet el a szavazólapok szétválogatása, így később kezdődhet meg az eredmények közlése is.

A szavazókörök – miként a többi választás esetében is – este 7 órakor zártak. A tapasztalatok szerint a kistelepülésekről gyorsabban érkeznek meg az eredmények, az önkormányzati választás végeredménye hétfő hajnalra várható.

Az ország többi településétől eltérően a Baranya megyei Alsószentmártonban azonban még legalább két órán át szavaznak – mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke vasárnap kora esti sajtótájékoztatóján. Mint kiderült: a nemzetiségi választás húzódik ott el.

Hozzátette: az, hogy az alsószentmártoni voksolás nem fejeződött be este 7 órakor, nem jelenti azt, hogy a többi településről, fővárosi kerületekből ne tehetnék közzé az eredményeket.

Az NVI internetes tájékoztató oldala, a www.valasztas.hu szerint Alsószentmártonban 823-an szerepelnek a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásának névjegyzékében, és 570-en a roma nemzetiség választói névjegyzékében. A 18.30-as adatok szerint a településen 550-en jelentek meg szavazni, ami a választásra jogosultak 66,83 százaléka.

 

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább