Már érvénybe is lépett az országos látogatási tilalom

by Karakai Ildikó

Látogatási tilalmat rendelt el az országos tisztifőorvos Magyarország valamennyi fekvőbeteg-ellátó és bentlakásos szociális szolgáltatást nyújtó intézményében az új koronavírus miatt – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

A tilalom március 8. napjától visszavonásig érvényes.

A közlemény szerint Müller Cecília határozatának indoklásában kifejti: az eddigi járványügyi adatok alapján a megbetegedés súlyos formája elsősorban az idős és/vagy egyéb megbetegedésben szenvedőket érinti.

A fertőzés a zárt közösségekben, intézményekben képes gyorsan elterjedni, és nagyszámú, súlyos, esetleg végzetes kimenetelű megbetegedést okozni. Az intézkedés meghozatalára a fokozott védelemre szoruló csoportba tartozók életének és egészségének védelme, fertőződésük megelőzése érdekében volt szükség – hangsúlyozzák a közleményben.

A látogatási tilalom nem érinti a különösen méltányolandó eseteket, például a végstádiumban lévő betegektől való elbúcsúzást. Ilyenkor azonban a szolgáltató köteles megfelelő védőöltözetet biztosítani a látogatóknak – tájékoztatott a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

Közben kilencre nőtt a hazai esetek száma ma reggelre: a Szent László Kórházban járványügyi zárlat alatt álló iráni diáknál és egy magyar nőnél – az idős magyar férfi beteg 74 éves feleségénél – is diagnosztizáltak új koronavírus-fertőzést.

Minden megyében és a fővárosban is plusz kocsikat állított szolgálatba az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), hogy biztosítsák a koronavírus-fertőzés gyanúja miatti kórházba szállításokat – mondta a szervezet szóvivője az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.

Győrfi Pál kiemelte: az OMSZ története során mindig fel volt készülve arra, hogy fertőző betegeket lásson el, jelenleg is minden mentőautónak tartozéka az ehhez szükséges védőfelszerelés. Hozzátette: arra is felkészültek, hogy kórházba szállítsák azokat az embereket, akiknél felmerül a koronavírus-fertőzés gyanúja. Ezért minden megyében plusz kocsikat állítottak szolgálatba, és a fővárosban is több ilyen autó működik – emelte ki.

A szóvivő közreműködésével készült tájékoztató videó kapcsán Győrfi Pál a higiénés szabályok betartásának fontosságára hívta fel a figyelmet, amelyek nemcsak a koronavírus, hanem az influenza és a nátha ellen is használatosak.

Hangsúlyozta: Magyarországon 250 éves múltra visszatekintő közegészségügyi és járványügyi szervezet dolgozik, van egy koordináltan működő magyar egészségügyi hálózat és van egy erős kormányzati szándék a biztonság garantálására.

Azt tanácsolta: kövessék az operatív törzs mindennapos információit, minden naprakész hír elérhető a koronavirus.gov.hu oldalon.

Forrás: MTI, koronavirus.gov.hu

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább