Közmeghallgatás: a cél egy klímatudatos, alkalmazkodó és alacsony kibocsátású város

by franciska

November 9-én közmeghallgatást tartott Fót Város Önkormányzata a Vörösmarty Művelődési Házban. A közmeghallgatáson részt vett Dr. Vass György polgármester, Bíró Zoltán alpolgármester és a képviselő-testület tagjai.

Dr. Vass György polgármester köszöntötte a résztvevőket, majd a 2023-ban megvalósult eredményekről és a legfontosabb beruházásokról beszélt.

A fejlesztések tekintetében a polgármester felsorolt pár fontos eredményt, a többi között:

23 helyszínen 2458 méter járda és 2 új gyalogátkelőhely épült,

– újraaszfaltozott útépítés 4 helyen történt, 568 méteren,

– a csapadékvíz-kivitelezési munkálatok során 9 helyen végeztek aszfaltozást, 38 méter hosszan,

– a zárt csapadékrendszer kiépítése 435 méteren valósult meg a József Attila utcában,

– csapadékvíz-elvezetés – kivitelezési munkálatok, felújítások, új hálózat építése a városban 72 helyszínen történt idén.

A polgármester beszámolójából kiderült, hogy november végéig 274 db fát ültetnek el a városban. A városvezetés minél hamarabb szeretné a közvilágítást korszerűsíteni, a régi lámpatesteket lecserélni. A város minden lehetséges pályázati lehetőséget kihasznál – mondta Dr. Vass György. Évente körülbelül 1 milliárd forint támogatáshoz jutnak így, amelynek jó része vissza nem térítendő támogatás.

A város számára fontos beruházások:

– Fóti Boglárka Óvoda fejlesztése (346 millió Ft),

– Móricz Zsigmond új csomópont kiépítése (148 millió Ft),

– belterületi vízrendezés a József Attila utca térségében (295 millió Ft),

– termelői piac építése (230 millió Ft), ennek munkálatai megkezdődtek,

– Királydombi szabadidőpark kialakítása (300 millió Ft).

A polgármester az új egészségügyi központtal kapcsolatban ismertette, hogy elkészült a központ terve, amely 5,8 milliárd forintba fog kerülni. Ez a beruházás kiemelt jelentőségű, a 12 legnagyobb állami projektek között van, amit a magyar állam finanszíroz meg. A városközpont tervezése is folyamatban van – mondta Dr. Vass György, aki hangsúlyozta, hogy a környezetvédelmi intézkedések tekintetében az elmúlt évben elkezdődött a város 2023-2030-as évre vonatkozó klímastratégiájának elkészítése, és folyamatban van a települési természetvédelmi koncepció tervezése is.

A polgármester beszámolóját követően Szkordilisz Flóra, a Saptialist Kft. képviselője, a város klímastratégiáját ismertette a prezentációjában. A helyi klíma tekintetében az önkormányzat és a lakosság is sokat tehet a klímaváltozás mérsékléséért. A statisztikai adatok fényében kiderült, hogy az önkormányzat a település kibocsátásának 3-5%-ért felelős, a többi a lakosságon múlik. Az elmúlt néhány évben rendkívül nőtt a villamosáram fogyasztása, a személygépkocsi-állomány riasztó mértékben növekszik az agglomerációban, aminek sajnos hozadéka a légszennyezés növekedése.

Meglepő adat, de a környező településekkel összehasonlítva Fóton sokkal magasabb a lakossági fogyasztás. A villamosáram-fogyasztás a COVID óta hatalmasat nőtt, a gázfogyasztás terén a háztartási gázfogyasztók száma sokkal több, mint az ipari fogyasztók aránya, hangsúlyozta az előadó. Az infrastruktúra nem tudja követni az agglomeráció növekedését. A zöldterületek terheltsége a pandémia óta megnőtt, kevés a rekreációra alkalmas zöldterület, az arra alkalmas területek pedig nagyon népszerűek, hétvégén zsúfoltak.

A kutatás készítői 3 fő célt fogalmaztak meg:

klímatudatos, alkalmazkodó és alacsony kibocsátású várost szeretnének a fóti lakosok számára, ahol a dekarbonizáció fontos szempont.

Az alacsony kibocsátású és alkalmazkodó Fót eléréséhez a lakóhelyeknek, az iparnak és a városi közlekedésnek is alacsony kibocsátásúnak kell lennie.

Prioritások:

  • a zöld önkormányzati közbeszerzések,
  • a helyi cégek bevonása, zöldítése a fenntarthatóság-növelési akciókba,
  • a lakosság hulladéktermelésének csökkenése /szelektív gyűjtés, ökoprogramok/.

A település közlekedésével kapcsolatban az előadó elmondta, hogy a kerékpáros infrastruktúra fejlesztése folyamatban van, a közösségi közlekedést fejleszteni, népszerűsíteni kell Fóton. A beszámolóban az előadó kitért arra is, hogy a városnak szüksége van egy  település- hőségriadóterv kidolgozására, amely azt tartalmazza, hogy a város hogyan tud  alkalmazkodni a változó klímához.

Szkordilisz Flóra előadása után nyomatékosan kérte a jelenlévő lakosokat, hogy a véleményüket a klímastratégiai kérdőívben mondják el, mivel így tudnak a legtöbbet segíteni ebben az ügyben, ugyanakkor a közlekedésfejlesztési koncepcióhoz kapcsolódó kérdőív kitöltésére is buzdította a lakosságot, amelyben hasznos észrevételeiket írhatják meg.

Az előadást követően a lakossági kérdésekre válaszoltak a város vezetői.

A 100 hektáros terület átminősítésével kapcsolatban Bíró Zoltán alpolgármester elmondta, hogy ebből több mint 70 hektár a Volánbusz pályaudvar és a Tüzép városból történő kitelepítéséhez kell. Az iparűzési adóval kapcsolatban dr. Vass György ismertette, hogy a város iparűzési adóbevétele 2022-ben meghaladta a 2 milliárd forintot. Az ingatlanadó- bevételeket érintő kérdésre dr. Mihályi Zsolt Apor jegyző elmondta, hogy a város ingatlanadó bevételei meghaladják a 300 millió forintot, amelyek kis mértékben emelkednek csak évente. A polgármester rámutatott, hogy ebből is látható, hogy a város fejlesztéseinek a fedezetét az iparűzési adóbevételek adják.

A városi piac jelenlegi építésére is kitért Dr. Vass György, amelyet pályázati pénzből valósítanak meg. A jelenlévők a városi tömegközlekedéssel kapcsolatban nagyon rossz véleményeket fejtettek ki: kevés a Volánbusz, amelyek túlterheltek, az önkormányzat által működtetett buszról pedig kevesen tudnak, mivel ritkán közlekedik.  Dr. Vargha Nóra önkormányzati képviselő kifejtette, hogy mindenképp javítani kell mind a Volán, mind a MÁV szolgáltatásait Fót irányába.

Hangsúlyozta, hogy a Volán nyitott is erre a Sikátorpuszta-Auchan irány vonatkozásában, de a Dunakeszi felé irányuló módosításokra nem érkezett reakció. A helyi járattal kapcsolatban a képviselő asszony ismertette a jelenlegi helyi járat útvonalát, hangsúlyozva, hogy a járat végállomása a Dunakeszi Egészségügyi Központ, visszafelé pedig a busz megáll a Dunakeszi Vasútállomásnál is, hogy a fótiak használhassák a sűrűbben közlekedő Dunakeszi vasútvonalat is. Bíró Zoltán kitért arra is, hogy a MÁV dolgozik a Fótot is érintő vasútvonal kétvágányosításán, és amikor ez a gyakorlatban is megépül, akkor azzal jelentősen javul a Budapest és Vác irányába történő tömegközlekedés.

Sok szó esett még a csapadékvíz-elvezetésről is, melyről Bíró Zoltán alpolgármester elmondta, hogy eddig 24 bejelentésről indult a lista, most pedig már 106 bejelentett terület van. Eddig 78 helyen megoldották a problémát, több mint 20 helyen még dolgozik a kivitelező cég, a többi problémás helyen pedig 2024 folyamán fogják kiépíteni a csapadékvíz-elvezetést.

A lakosok aktívan, kérdéseket indukálva vettek részt a közmeghallgatáson, ahol megkapták a válaszokat a jelenlévő vezetőktől.

 

 

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább