A Fót és környéke Természet- és Állatvédő Egyesület munkatársai az év végi durrogtatásokkal egyidőben már el kezdték járni Fót utcáit, illetve várják a telefonos bejelentéseket, hogy a kóbor kutyák mielőbb…
Közérdekű
-
-
Január 1-jén minden bolt zárva lesz, legfeljebb a benzinkutak shopjaiban, virágboltokban, családi üzemeltetésű trafikokban vagy éjjel-nappali üzletekben vásárolhatunk majd. Ami szilveszter napját illeti, változatosabb a kép. Több portál, köztük a…
-
Megjelent a Magyar Közlönyben a Széchenyi Pihenő Kártya alszámláinak megszüntetését szabályozó rendelet, mely szerint január 1-jétől összevonják a korábbi szálláshely, vendéglátás és szabadidő zsebeket, így összeadódnak az azokban feltöltött összegek…
-
Közérdekű
A fűtési szezon végéig nem fizetünk többet átlagfogyasztás felett sem a gázért és az áramért
Az erről szóló kormányrendeletek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. Ezek szerint gyakorlatilag az egész fűtési szezonban, egészen április 30-ig ugyanannyi lesz az gáz és az áram piaci ára,…
-
Dr. Vass György Facebook-oldalán osztotta meg a képviselő-testület legújabb döntését, amely elfogadta a polgármesternek azon nyilatkozatát, amely a jövőben megtiltja az olyan vállalkozások létrehozását, amelyek a város környezetére, környezetvédelmére káros…
-
Felnőtt- és gyermekháziorvos, nőgyógyász, fogorvos. Bármelyikre szükség lehet az ünnepek előtt, között is. A város összefoglalta, mikor, ki rendel. Íme a táblázat.
-
Az önkormányzat a lakosság kérésének megfelelően 10 darab napelemes közvilágítási lámpát szerelt fel a Kurjancs felé vezető úton.
-
Fót Város 230 millió forint forráshoz jutott a TOP PLUSZ pályázaton. A 230 millió forintos uniós forrást a fedett piac megépítésére nyerte el az önkormányzat. Borítókép: a piac látványterve
-
A helyi szociális rendelet alapján városunkban több mint 160 családnak állapított meg Fót Város Önkormányzata 10.000 forint pénzbeli karácsonyi támogatást Dr. Vass György polgármester kezdeményezésére. Választókörzetenként öten kapnak 10.000 forintos…