Klasszikus és egyház zene – volt a Kund Kult eheti kínálata

by Szandra
A fóti Búcsú napján, de teljesen különálló programként 3 rövid koncertet láthattak a Kund Kult rajongók. Nagyon jó ötlet volt ez a zenei program sorozat, mely felöleli a legkülönbözőbb stílusokat. A retró rockkal kezdtek, majd jazz és népzene következett.
Természetesen a nagyszínpadon nem volt koncert a Kund Kult alatt így nem szerencsére nem lett a néhány nagy fesztiválhoz hasonló kakofónia, mely mindekinek nagyon zavaró.
A mostani est első fellépője Lőrik Bálint, aki a fóti zeneiskolában tanul csellózni. Székely Lilla kísérte Dávidod zongorán. Bálint elmondta, hogy a zeneiskolában Farkas Márta a tanárnője és hogy most egy csellóversenyre készül. Novemberben Várpalotán rendezik a meg a Popper David Nemzetközi Csellóversenyt, arra nevezett be.
A program további részében a Fóti Baptista Gyülekezet Kórusa és fúvószenekara adott koncertet. Az énekesek az egyház szertartásain szoktak fellépni, igazából ez volt az első nyilvános bemutatkozásuk. A fúvószenekar 31 éve alakult újra, de ők is főleg az egyház eseményein zenélnek.
A Fóti Zenés Estek a Kund Kult megálmodója Bérciné Berke Szilvia elmondta, hogy a jövő héten egy olasz estre várják a közönséget, míg szeptember 3-án egy közös flashmobbal tervezik zárni a nagyon sikerese programsorozatot, ahova meghívják az összes fellépő művészt egy “együttzenélésre”..

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább