Kint jártunk a hétvégi piacon

by fnora
A “történelmi belvárosban”, a Vörösmarty téren jártunk a hétvégén. Árusokkal és vevőkkel beszélgetve kiderült, hogy szerintük  jó lenne, ha a terület az időjárásnak védettebb volna. Nyáron meleg, télen hideg van és hát például esőben nem is tudják megtartani a piacot. Azt mondta az egyik őstermelő, hogy már egy a jégpályához hasonlító sátor sokat segítene, sokkal népszerűbb lenne a piac.
Apropó jégpálya. Beszélgettem a nemrég bezárt jégpálya üzemeltetőjével, Ádám Csabával aki most olvasztja le a pályát. Elmondta, hogy elég jó szezont zárt, a két ünnep között rengetegen voltak, de január februárban csillapodott az érdeklődés. Tervezi, hogy újra megpályázza a működtetést, de 50 négyzetméterrel nagyobb pályát szeretne és két héttel korábban lefagyasztani a pályát. Ezzel nyereségesebbé tudná tenni a szezont, jobban megérné – bízik benne, hogy elfogadják majd a kéréseit.
Visszatérve a piacra. Olyan véleményeket is hallottam, hogy a fő baj a helyszínnel van. A “történelmi városközpontban” kevesebben laknak, jobb lenne áttenni egy sűrűbben lakott helyszínre, Kisalagra vagy a most nem használt focipálya helyére – “A felét megcsinálhatnák parkolónak s ott áll meg a busz is”. A mostani piacon nagyon kicsi a forgalom bár az áru nagyon szép.A mostani körülmények miatt sajnos például a nagyon népszerű tejterméket árusító őstermelő is kivonul – amit sokan fognak sajnálni.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább