Kiemelten segíti az önkormányzat a tűzkárosult autószerelő üzemet

by franciska

Április 16-án Fóton, a Fehérkő utcában álló kétszintes, autószerelő üzemként is működő csarnoknál az előtető alatt tárolt anyagok lángra kaptak mintegy kétszáz négyzetméteren. A tűz az épület szendvicspaneles szerkezetű tetőszerkezetére is átterjedt. Fót önkormányzata biztosította a Jász-Plasztik Autócentrum Kft. vezetőségét, hogy kiemelt figyelmet és sürgősséget kapnak a tűz miatti hivatalos ügyek intézésében.

Fót polgármestere, Dr. Vass György portálunknak elmondta, hogy telefonon beszélt a Jász-Plasztik Autócentrum Kft. vezetőjével, Kasza Lajos Jánossal, hogy felajánlja az önkormányzat soron kívüli segítségét.

”Nem úgy fogjuk kezelni a Kft. ügyét, mint általában a hatóságok, hanem kiemelten fogunk odafigyelni, és segíteni nekik a bajban. Azért fontos ez a kiemelt figyelem, mert ők is segítettek nekünk, amikor gyűjtöttük a TAO-támogatást. Az odafigyeléssel és az ügyintézés gyorsaságával próbálunk a bajba jutott Kft. segítségére lenni. A számukra szükséges építési hatósági engedélyeztetéseket gyorsított eljárással igyekszünk majd lebonyolítani” – mondta a polgármester.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább