Őrizetbe vett a rendőrség egy nőt és egy férfit, akik négy kiskorú – a bűncselekmény idején 6, 4, 3 és 2 éves – gyermeküket szexuálisan bántalmazták Kerepesen – közölte…
Kék fény
-
-
A pedofil bűncselekmények kapcsán nincs bocsánat, nem lehet megértés – fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Kocsis Máté – a gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt…
-
Fóti adatot nem tudunk, de Dunakeszin a rendőrség információ szerint eddig háromszor próbálkoztak sikerrel az unokázós csalók, ennyiszer jutottak el addig, hogy pénzt vettek át a becsapott emberektől. Azonban…
-
Két autó ütközött Fótnál. Két jármű ütközött egyelőre ismeretlen okból június 29-én 7 óra 25 perc körül az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalán. A Fót térségében történt közúti közlekedési…
-
A gödöllői nyomozók elfogták azt a fóti férfit, aki erőszakkal akarta behajtani adósa elmaradását. Elszámolási vita áll a gyanú szerint annak a bűncselekménynek a hátterében, amely még február 18-án késő…