Vádat emelt a Dunakeszi Járási Ügyészség egy fóti férfi ellen, aki brutális módszerrel próbált végezni szomszédja kutyáival. A férfit a vád szerint annyira zavarta az állatok ugatása, hogy életveszélyes csapdát…
Kék fény
-
-
A Pest Vármegyei Főügyészség emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a feleségét halálra szurkálta. A vádirat szerint a budapesti férfi – a bűnügy vádlottja…
-
A Dunakeszi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított ismeretlen tettes ellen, lopás elkövetése miatt. A dunakeszi zsaruk az állampolgárok segítségét kérik a tolvaj azonosításához. A gyanú szerint az ismeretlen férfi 2025.…
-
A dunakeszi rendőrök állampolgári bejelentés alapján mentek augusztus 21-én egy fóti vasúti megállóhoz, mivel a telefonáló szerint ott több fiatal drogot fogyasztott. A helyszínre érkező járőrök két fiút igazoltattak. Egyikük…
-
Kigyulladt, és teljes terjedelmében égett egy távolsági busz Fóton csütörtök délután. A Katasztrófavédelem korábbi tájékoztatása szerint a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik két vízsugárral oltották a lángokat. Merkwart Krisztián, a város polgármestere a…
-
A Pest vármegyei nyomozók őrizetbe vettek három férfit, akik megerőszakoltak és bántalmaztak egy nőt. A társaság tagjai autóba ültettek és elcsaltak egy fiatal nőt, hogy Dunakeszi külterületére vigyék március 4-én…
-
A Pest vármegyei nyomozók emberöléssel gyanúsítják a fóti férfit. Vitatkoztak, majd többször megszúrta feleségét egy 60 éves férfi 2025. január 8-án éjszaka, Fóton. Rövid idő elteltével egy fővárosi rendőrkapitányságra ment…
-
Egy több mint nyolc méter mély kútba esett kutyát mentettek szombaton a tűzoltók Fóton – írta Facebook-oldalán a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A helyszínre az újpesti hivatásos és önkéntes tűzoltók mellett józsefvárosi…
-
Nagy sebességgel gázoltak el a zebrán egy gyalogost vasárnap este Fóton. A fiatal fiú csaknem huszonöt métert repült, amikor egy autó elütötte. Az Index kérdésére a rendőrség megerősítette, hogy a…
-
Lezuhant egy kisgép a szennyvíztelep közelében, Dunakeszinél. Az esetről sok meg nem erősített információ kering a helyi Facebook-csoportokban, cikkünkben a megerősített információkat foglaltuk össze. A Dunakeszi Post beszámolója szerint amit…
