Így búcsúztak a végzős középiskolások!

by Ujvári

Elbúcsúztak iskolájuktól és tanáraiktól a Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnázium végzős diákjai, akik a ballagási ünnepségre színes műsorral készültek.

A diákok felsorakoztak az iskola robusztus épülete előtt, hogy búcsút vegyenek, jelképesen átlépjenek a felnőttkorba. A 2018/2019-es tanévben ballagók ünnepségén Győri Alexa köszöntötte végzős társait a 12. évfolyam nevében.

Hrachovina Virág előadásban Aranyosi Ervin költeményét hallgathatta meg a közönség, ezt követte a 11. évfolyam diákjainak búcsúztató beszéde, majd Pásztor Nóra énekelt el egy népdalt.

A végzős diákok egy-egy képviselője megszalagozta az iskola zászlaját, amit jelképesen át is adtak  a ballagtató osztályoknak. Kauderszné Madarász Zsuzsanna igazgató asszony köszöntötte a végzősöket és egyben a legjobb tanulót is.

Végezetül a néptánc tagozat műsorát láthatták a résztvevők a 10. és 11. évfolyam diákjai és a szakképzős táncosok előadásában. A rendezvényt végig Farkas Dominika 11. osztályos tanuló konferálta, aki saját beszéddel is készült.

Dominika elmesélte portálunknak, hogy szívesen szerepel és nem retten vissza attól sem, hogy hibázhat, ami sokaknál lámpalázat, vagy csak egyszerűen visszafogottságot eredményez. Természetes, hogy a műsor végig hiba nélkül, ünnepélyesen folyt, amihez a konferáló személye éppúgy hozzájárult, mint társai és a résztvevők.

Az iskola célkitűzése a népi kultúra értékeinek közvetítése és a hagyományápolás. Ma már több, mint 200 gyerek tanulja itt a népművészethez, a népi mesterségekhez kapcsolódóan a népviselet-készítést, a népi szövő-hímző és fazekas mesterséget, valamint a néptáncot.

Az iskola fenntartását 2002-ben Fót Város Önkormányzata vette át. A helyi igényeknek megfelelően az iskola képzési rendszerét gimnáziumi osztállyal bővítették. A Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnázium fontosnak tartja, hogy a városban kaphassanak oktatást a fóti fiatalok.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább