Huszonhat év-Privát PETŐFI – Egy izgalmas előadást láttunk a VMH-ban

by ktgy

Különleges koncertszínházi előadással idézi meg a 200 évvel ezelőtt született Petőfi Sándort Adorjáni Bálint színművész, Kacsó Hanga énekes, Juhász Anna irodalmár és Szabó Dániel cimbalomművész.

Huszonhat év – Privát PETŐFI előadás négy hangra komponálva bő egyórás előadásban meséli el Petőfi Sándor és a hozzá kapcsolódó asszonyok – édesanyja, szerelmei –, valamint az Örök Gondviselő hangján a reformkor hősének sokszínű életét. A történetet Petőfi népdallá vált költeményei, versei és útirajzai segítségével bontakozik ki.

Az előadás után Adorjáni Bálint mesélt nekünk a műről:

A bicentenáriumra készült a darab, mellyel a célunk az volt, hogy a nem annyira ismert, inkább az érzelmes oldalát mutassuk meg Petőfinek, az előadásban az életút szempontjából legfontosabb fordulatok és versek szerepelnek.

A darabhoz Asztalos Emese és Juhász Anna készítette el a szövegkönyvet, a zenei összeállítás pedig Kacsó Hanga népdalénekesnő munkáját dicséri.

Tavaly április 22-én a MOM Kulturális Központban mutattuk be először a darabot, majd még sok helyen Magyarországon. Jártunk vele a brüsszeli Liszt Ferenc Intézetben és most tervezünk egy erdélyi turnét is.

 

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább