Hazai pályán kapott ki az idén feljebb jutott Fót SE

by Karakai Ildikó

Feszült hangulatú, időnként durva meccsen 3-1-re kikapott az Abonyi Kid FC-től a Fót SE. Az egyetlen hazai gól egy ritkán látható, nagy öngól volt.

A III. osztályú felnőtt bajnokság keleti csoportjában két újonc találkozott a Balogh Sándor Sportcentrumban. A kellemes időben elég sok szurkoló jött el, hogy megnézze a most feljebb került csapat első hazai meccsét.

A mérkőzés előtt Serdült Tamás, a hazai csapat játékosedzője bizakodó volt, annak ellenére, hogy az első fordulóban is vereséget szenvedtek. Arról a meccsről ennyit mondott: “Megérkeztünk Szelére, szép pálya, szép minden, kellemes ellenfél. Végül kikaptunk, meddőtámadásaink voltak, nem voltunk élesek elől, összesen négyszer lőttünk kapura. Ki merem mondani, és a játékosoknak is mondtam, hogy a három évem alatt a legrosszabbul játszott a csapat”.

A mai nehezebb ellenfél?

Jobb játékerőt képvisel, nyertek az előző fordulóban, mi meg javítani szeretnénk. Itthon azért nyerni kell.

Milyen változás van a keretben?

Igazoltunk több játékost, Nagy Barnabást (Csömörről) , Lázár Palit Csomádról. Bíró Bencét, Pozsonyi Krisztiánt, Szafranszky Jácintot és Gabriel Noah-t a Fót II-ből.

Az abonyiak játékosedzője, Szepesi Bence nagyon szoros mérkőzést várt, mikor a játék előtt kérdeztük. Nem játszottak még a Fóttal, de mint elmondta, két jó csapat fog találkozni, legalábbis az információk alapján.

A mérkőzés után újra kérdeztük Serdült Tamást.

Mi a meccsről a véleménye?

Valóban nem lehet mondani, hogy a bíró a csapatot segítette, de azért a 3-1 elég nagy vereség. Nem szeretek “bírózni”, ezt most sem teszem. Mi magunknak tettük nehézzé! Egyéni hibákból kaptunk gólokat. A csapat tavaly pontveszteség nélkül nyerte a bajnokságot a IV. osztályban, kérdés, hogy tudják a játékosok feldolgozni az újabb vereséget, most ráadásul hazai pályán.

Mit tud tenni az edző, hogy a következő mérkőzésen nemcsak fizikailag, de lelkileg is rendben legyen a csapat?

A tavalyi év elmúlt, szép siker volt, de ennyi. Jelenleg az a fontos, hogy ismét rátaláljunk a győzelem útjára. Ezért ma is és az edzéseken is megtesznek a srácok mindent. Az akarattal nem volt baj. Többet kell tenni a győzelemért. Az edző feladata ilyenkor kijavítani a hibákat, melyek miatt sajnos kikaptunk. Önbizalom-növelés, motiváció! Ezzel fogom a hetet tölteni és a hétvégén GYŐZNI FOGUNK! Hajrá Fót!

A Fót II. szombaton 2-0-ra kikapott az Üröm SC-től.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább