Ezt a könyvet akkor sem hagyom a csomagtartóban, amikor legközelebb Tatára megyek, ha a mérleg 1180 grammot mutat, amikor ráállítom. Komondi Ágnes Tata című kötete nem útikönyv. Nem szájbarág, hanem mesél a városról. Ráadásul úgy, mintha az Instán lennénk: csodás fotók és beléjük rajzolt grafikák, rövid, izgalmas leírások váltják egymást.
Az eddig is világos volt, hogy Tata fotogén város. Gazdag épített és természeti értékekben, és ezek mellett még Michelin-csillagos ételekkel is menőzhetünk a közösségi oldalakon, ha kiülünk az Öreg tó partján a Platán asztalaihoz. De a rengeteg érték csak lassan áll össze városképpé. Nálam legalábbis így volt. Mindig felfedeztünk valamit, hol ezt, hol azt. Aztán fogtuk a Google-t, utánakotortunk annak, amit látunk – több-kevesebb sikerrel.
Ennek most vége. Komondi Ágnes könyvével a kézben feltérképezhetünk mindent, amit ez a meglepetésekkel és szépségekkel teli reneszánsz-barokk város kínál. Biztosak lehetünk abban, hogy ezúttal nem marad ki semmi, ami érdekes. Rövid, néhány mondatos történetek mesélnek a helyekről, szobrokról, fákról, vizekről, falakról. Amelyekből néhány a világtörténelem része is. Megtudhatjuk például, hogy az Esterházy kastélyban békeszerződést írt alá Napóleon és I. Ferenc császár.
Aztán ott vannak a Tudtad? szócskával jelzett információk. Hol insider tippek, hol tévhiteket romboló tények, hol pedig egyszerűen csak mellékes, ám annál izgalmasabb történetszálak. Mintha csak a fülünkbe suttogva mesélne a szerző a városáról.
A könyvet jegyző Komondi Ágnes fotós, és tudja jól: a statikus képek helyett sokkal elevenebbek azok, amelyeken megjelennek a tataiak is. De itt árnyképként látjuk őket, hisz különben külön-külön engedélyt kellett volna kérni a publikáláshoz mindenkitől. De a lényeg, hogy Tatát benépesítik a könyvben is a városlakók: kutyát sétáltatnak, bőröndöt húznak, bicikliznek, babakocsit tolnak, távcsővel bámészkodnak.
A városban rengeteg a program, ezeket sem hagyja említetlenül a könyv. Végre fény derül sok mindenre. Például hogy mi is a Tatai Patara névadója (robbantóeszköz a török időkből, ezzel szerezték vissza a várat), hogy az Öregtó az ország legrégebbi mesterséges tava, milyen nemzetközi produkciót forgattak itt, hol tanított Öveges professzor, vagy milyen idős a 2014-es év fája, a nagy platánfa.
Titkos és kicsit sem titkos helyekre egyaránt elkalauzol a Tata. Titkokat súg vagy éppen hangosan mesél azoknak az épületeknek a másik, eddig talán rejtett oldaláról, melyeket már ismertünk. Most ritka szögből csodálkozhatunk rájuk újra. A programokat sem hagyja ki, elmondja, hogy honnét hova tartanak tízezrével a vadlúd-sokadalom itt megpihenő madarai. A város környéke sem maradt ki, az Agostyáni Arborétum, az ökofalu és az emlékerdő is belefért a kötetbe.
Vár, Angolkert, Fényes Fasor, Tamás-szikla, Esterházy Lovarda, Római-tó, Söréttorony, Török mecset, grották, pálmaház, műromok, filagória. Ez csak gyenge merítés a bemutatott csodákból. Oké, hogy a szép és simogató tapintású könyvet a kezemben tartom, miközben a várost járom, de elég lesz-e egy kirándulás végigjárni mindent, ami Tatán csalogat?
A Tata című kötetet Komondi Ágnes jegyzi, de alkotótársai is voltak a minden szempontból igényes könyv létrehozásában. A grafikai tervező Lőrincz Laura mellett a szövegírásban is volt támasza a szerzőnek, Lakatos Renáta Ágnes személyében.
A legjobb az, hogy ha valaki nem veszi nyakába az M1-est és nem utazik mostanság Tatára, az is ott lehet a városban, ha a Tatát lapozgatja.
A könyvbe IDE kattintva Ön is belelapozhat és meg is rendelheti a kötetet.