Ha nem akar várni – Magán vérvételi lehetőség Fóton

by franciska

Három hónapja működik az ÁV-Labor a Dózsa György úton – akkor érdemes felkeresni, ha vérvizsgálati eredményünk értékeit minél hamarabb szeretnénk megtudni. Pappné Deák Viktória és társai meséltek erről a hiánypótló fóti laborról, melyben több egészségügyi szolgáltatás is igénybe vehető, így ezekért nem kell a fővárosba rohanni.

Pappné  Deák Viktória saját pajzsmirigybetegsége kezelésekor döbbent arra rá, hogy milyen hasznos lenne, ha Fóton is lenne magánvérvétel, ami megkönnyíteni a városlakók helyzetét egy esetleges betegség feltérképezésében.

A vizsgálati eredmény több hetes várakozási idejét spórolhatják meg azok, akik az ÁV-Labor vérvételi szolgáltatását veszik igénybe, hiszen itt legkésőbb másnap kézhez vehetik a kliensek az eredményeket. Egy üzlethelységet alakítottak ki az ötletgazdák labornak, ahol magánvérvétel-vizsgálatra van lehetőség, először Fóton.

„Mi levesszük a vért és elküldjük a Synlabba. A háziorvosok által felírt alapvérvételeknek az eredményeit 99%-ban már aznap estére megkapjuk.  Három hónap alatt kialakult egy Facebook-táborunk, de még nem vagyunk elegen, hiszen több mint 20 ezer lakosa van a városnak. Kevesen tudnak még rólunk. Aki hozzánk érkezik vérvételre, mosolyogva is távozik tőlünk. Így tudnám jellemezni a klienseink visszajelzését, akik közül már többen visszatértek” – mondja Pappné Deák Viktória.

Az Agvilabor Kft-hez társult a Plus Medical Orvosi Központ Kft., így tapasztalt szakorvosokkal, endokrinológussal és radiológussal várják a lakosokat a családias hangulatú rendelésekre, ahol EKG-t is tudnak helyben készíteni, illetve infúzió bekötésére is van lehetőség. A vizsgálatok beutaló és sorban állás nélkül, rövid határidővel történnek telefonos bejelentkezés alapján. Az endokrinológiai és az ultrahangrendelés az Ezüstfenyő Gyógycentrumban, a Németh Kálmán út 29-ben érhető el. A pajzsmirigybetegség ma sajnos népbetegségnek számít, ezért is fontos, hogy ezért a szolgáltatásért sem kell utazniuk a fótiaknak. Felkészült és tapasztalt szakorvosok látják el a rendelést.

További fontos információkat tudhatnak meg a labor weboldalán: https://avlabor.hu/

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább