Gyönyörű időben, jó hangulatban avatták fel az új futópályát és rendezték meg a Szent Miklós futást.

by Szandra

Az avatáson, mely a “Gondoskodó Fót” program egy újabb állomása, jelen volt dr. Vass György polgármester, többen a város vezetői közül, több hivatalos meghívott és sok sportoló.

Az avatáson Bíró Zoltán alpolgármester elmondta, hogy a 800 méteres pálya érdekessége a 15 méteres szintkülönbség, mely így nehezebb a sportolni vágyóknak. Hozzátette, hogy jövőre már sokkal kellemesebb lesz itt futni, mivel akkor már 180 előnevelt 3-4 méteres fa lesz a csizmaformájú, 1,2 hektáros park területén elültetve, és elkészül a játszótér is.
Sokan le is futották a távot két fiatal sportoló,  Eszes Dániel és Huller Dániel vezetésével.
Beérkezésük után röviden beszéltünk a két futóval, akik már eddig is nagyon szép sikereket értek el. Eszes Dániel 110 méteres gátfutásban U18- ban Európa-bajnokságot nyert, volt hazai bajnok is. Huller Dániel Fóton élt 15 évig, itt kezdett el futni. Már Dunakeszin lakik, de szívesen jött el a futásra, mivel sok szép emlék fűzi Fóthoz, ” Öröm volt visszajönni” – tette hozzá. Ő felnőtt Európa- bajnokságon elődöntőbe került, s amire nagyon büszke, hogy megdöntött egy 41 éves U23-as magyar csúcsot. A neki köszönhető 800 méteres eredmény 1:45.53.
Mindkettőjüknek komoly terveik vannak, álmuk az olimpiai szereplés jó eredménnyel.
Akik körbefutották a pályát, a Mikulástól vehették át a megérdemelt jutalmukat, majd lehetőség volt a buszfordulónál csatlakozni, és együtt futni a Kisalagról indulókkal az Óvodakertig. Így ők is részt vettek a Szent Miklós futáson.
A befutónál ajándékcsomaggal, teával, forralt borral és süteményekkel várták a több mint 200 futót.

 

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább