Március 15-én ünnepélyes keretek között osztották ki a városi díjakat. Dr. Albi Marianna gyermekorvos kapta idén Fót város díszpolgári kitüntetését. A díszpolgári díj kapcsán kérdeztük a városban sokak által ismert gyermekorvost.
Mindig gyermekorvosnak készült?
Kilencéves korom óta orvosnak készültem. Édesapám is orvos volt, egy kicsi faluban éltünk. Tanyára is járt a betegeihez, ahova sokszor elkísértem a beteglátogatáskor. Szerencsém volt közelről látni a falusi orvosi szakma minden oldalát. Nagyon jó tanáraim voltak az iskolában, akik hihetetlen fegyelemmel és empátiával kezeltek minket. Sok szegény család volt, ahol a gyerekek már korán reggel felkeltek, hogy megetessék az állatokat, majd amikor beültek az iskolapadba, hagyták őket, hogy átaludják az első órát. Már ekkor orvos akartam lenni, a gyerekorvoslás mellett pedig az egyetem utolsó évében döntöttem. A szigorló évemet, a gyerekgyógyászatot az I. számú Gyerekklinikán töltöttem, amit ott tapasztaltam, nagy hatással volt rám. Ekkor már a második gyerekemmel voltam várandós, a lányomat negyedévesen szültem. Végzősként egy tudományos munkát fogadtam el, majd mikor a fiam egyéves lett, akkor az Újpesti Kórház Gyermekosztályának gyermekorvosa lettem, később a Madarász Kórházba kerültem.
Mikor kerültek Fótra?
1968-ban költöztünk Nyírtasról Fótra, a gyermekváros akkori igazgatójának a többszöri kérésére jött édesapám, és vállalta el a gyermekváros intézetvezető-főorvosi állást. Abban az időben 900 gyerek élt a gyermekvárosban, az egészségház épületében 54 ágy volt, amire szüksége volt egy ilyen létszámú intézménynek. Az egészségház hihetetlenül jól felszerelt volt, röntgenkészülékkel, fogorvosi ellátáshoz szükséges műszerekkel és nagyon fejlett laborral. Nagyon sokat dolgoztam itt édesapám mellett, rengeteget tanulhattam. Az iskolai szüneteim arról szóltak, hogy az egészségházban kisegítő nővérként dolgoztam, ápoltam a gyerekeket, megtanultam a gyerekápolást, figyeltem a nővérek munkáját. 10 nővér dolgozott édesapám mellett. Már akkor megtanultam mikroszkóppal vérképet és vizeletet vizsgálni. A szakmának a technikai részét már ott megtanultam. Édesapám 2001-ben halt meg, addig én voltam a helyettese. Amikor ő szabadságra ment, addig én végeztem a munkáját. 2001-től átvettem a gyermekvárosban a különleges, speciális csoport és a kísérő nélküli kiskorúak gyermekorvosi felügyeletét. Ma Károlyi István Gyermekközpont néven működik az intézet, a régi gyermekváros átalakult, kevesebb a gyerek, az egységes egészségházat megszüntették. Ma már különálló épületek vannak, ahol nagyon súlyosan sérült beteg gyermekeket gondozunk a különleges csoportban. A speciális csoportban pszichiátriai gondozásra szoruló gyerekek ápolása zajlik. Ide, a gyermekközpontba hozzák a kísérő nélküli kiskorú gyerekeket is. Nekik külön ellátásuk van. Jelenleg főleg ukrán gyerekek vannak itt, de a kezdetektől a világ minden tájáról érkeznek hozzánk beteg gyerekek. Nagyon szeretem ezt a munkát, általában a napi körzeti munkám részeként és hétvégén tudok itt dolgozni, ahol igen súlyos beteg gyerekekkel, ritka kórképek sokaságával találkozom. Én is a gyerekvárosban végeztem az általános iskolát. Itt tanultam meg, hogy a sors az nem döntés. Hihetetlenül szerencsés vagyok azért, amilyen szeretetteljes, csodálatos családban nőhettem fel. Édesanyám tanítónő volt, édesapám orvos. Három testvérem van. Azért döntöttem a körzeti orvoslás mellett, mert annyira lefoglalt a munka a Madarász Kórház Gyermekosztályán, hogy egyre kevesebb idő maradt az anyai feladataimra. Szerettem volna anyaként jobban ellátni a saját gyerekeimet. Nagyon sokat ügyeltem a kórházban, heti 2-3 napot, illetve hiányzott a háziorvoslásnak a lényege: a prevenció. Fontos, hogy a babákat már a kismama hasában megismerjük, hiszen háziorvosként már találkozunk a várandós kismamákkal, akiket végigkísérhetünk a szülésig. Fontos, hogy a szűrések által megelőzhetőek a betegségek, ha időben felismerjük őket. A házi gyermekorvosi szolgálat egyedülálló és példátlan, ami sajnálatosan meg fog szűnni az én korosztályommal. Nagyon kevesen választják ezt a szép hivatást, kevés az utánpótlás.
A gyerekei is hasonló pályát választottak?
A lányomnak három diplomája van: óvodapedagógus, gyógypedagógus és fejlesztőpedagógus. Egy dunakeszi tagintézmény vezetője. Ő is hatalmas hivatástudattal végzi a munkáját, amit tőlünk látott. Amíg nem volt saját otthonunk, 8 évig a férjem szüleinél éltünk. Anyósom, dr. Székely Lajosné, Lujzi néni Fóton nagyon közszeretett, elismert óvónő volt. Apósomtól, dr. Székely Lajos pszichológus professzortól, egyetemi tanártól is rengeteget tanultam. A fiam közgazdász, élsportolóként ifi Európa-bajnok és válogatott kézilabdázó volt, 5 évig játszott profiként külföldön. Jelenleg Ajkán a kézilabda-szakosztály szakmai igazgatója, vezetője.
Jól láttam, hogy nagyon elérzékenyült március 15-én, amikor átvette a kitüntetést?
Igen, rendkívül megrendítő érzés volt átvenni ezt a díjat. Az elérzékenyülés annak is szólt, hogy ezt a díjat a családomban édesapám is átvette, hiszen 2001-ben őt is az a megtiszteltetés érte, hogy Fót város díszpolgárának választották. Ritkán fordul elő, hogy ilyen rangos díjat egy családban ketten is megkapnak. Csodálatos ajándéka ez a sorsnak. Nagyon hálás vagyok a kitüntetésért. Fót egy kis város, naponta érzem a lakosok bizalmát, szeretetét. Ez a bizalom és szeretet éltet nap mint nap.
69 évesen nagyon aktív életet él. Hogy bírja ezt az aktivitást az egészsége?
Már negyedik éve váltótárs nélkül, közel 4000 gyermeket látok el a városban. Egy hétfői rendelésen 130 beteg van. Amikor hazaérek, akkor gyakorlatilag nincs hangom, itthon tudják, hogy már képtelen vagyok beszélni. A szülőknek sokat kell beszélni, kommunikálni, hiszen megijednek, ha a gyermekeik betegek. A gyerekekre mosolyogni kell, folyamatosan kapcsolatot kell velük tartani. Érzem magamon, hogy idővel fogy az erőm, sajnos van egy gerincbetegségem. Nagyon szeretek úszni, ez az, ami a legjobban kikapcsol, viszont csak a Balatonban úszom. Ha tudok helyettest szerezni, akkor elutazom egy hosszú hétvégre a Balatonra, aminek már a 15 fokos vízében szeretek úszni. Otthon szerencsére nagy kertünk van. Az olvasás, a zenehallgatás, az unokáimmal, a családommal való beszélgetés rengeteg energiát ad. Fantasztikus társam van, a férjemmel, Székely Istvánnal 53 éve vagyunk együtt és 49 éve vagyunk házasok. A férjem a munkában is a társam, hiszen ő végzi a technikai, az adminisztratív feladatokat. Nélküle nem tudnám csinálni ezt a munkát.
A jövőt illetően milyen tervei vannak?
Szeretnék addig dolgozni, amíg az egészségem engedi. Nagyon fogunk örülni, ha megépül az új egészségház, hiszen jelenleg egy elöregedett, hideg épületben dolgozunk az asszisztensemmel, Kádárné Újvári Tündével, aki kiváló kolléga, fantasztikus erővel csinálja végig a két praxis ellátását ugyanúgy, ahogyan én. Hálás vagyok neki is, hiszen óriási segítséget jelent a munkája.