Fótra is jutott a MOL Gyermekgyógyító Program támogatásából

by Karakai Ildikó

Összesen 35 szervezet tud élmény- és művészetterápiás-fejlesztő foglalkozásokat, illetve téli  és évközi táborokat szervezni a mintegy 40 millió forintos támogatás felhasználásával a MOL Gyermekgyógyító Programja keretében 2021-ben. Közülük öt a Pest megyei és ebből kettő fóti. 

A művészeti, mese- és drámapedagógia mellett egyre növekvő tendenciát mutat az állatasszisztált, azaz a speciálisan képzett kutyák és lovak bevonásával végzett terápiák száma. De van olyan szervezet, amely fal- és sziklamászással vagy a természeti kihívások leküzdésével segíti és támogatja a krónikusan beteg, fogyatékkal élő vagy a lelki egészség szempontjából veszélyeztetett gyerekek gyógyulását, rehabilitációját.

A Pest megyében megvalósuló foglalkozásokra öt szervezet: a pilisi Csepp a Tengerben Alapítvány, a nagykőrösi Kéz a Kézben Alapítvány, a fóti Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány, az érdi SZIKRA Tehetséggondozó Egyesület és a fóti Vak Diákok Sportegyesülete pályázott sikerrel.

A fóti Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány zene- és lovasterápiás programjához kap segítséget sajátos nevelési igényű gyermekeknek és szüleiknek, míg az ugyancsak fóti Vak Diákok Sportegyesülete látássérült gyermekek fejlesztését támogató lovasterápiáját támogatja a MOL Gyermekgyógyító Program.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább