Fóton játszott – interjú a Nógrádi Attila sakkverseny győztesével

by Ujvári

A sakkozás mindenki számára mást jelent. Vannak, akik versenyszerűen űzik vagy szeretnék űzni a jövőben és vannak olyanok is, akiknél a kikapcsolódás egyik formája. A fiatalon elhunyt sakkozónak, Nógrádi Attilának emléket állító verseny évről évre vonzza a kicsiket és a nagyokat egyaránt.

A Dunakeszin megrendezett Nógrádi Attila sakkversenyen öt különböző korcsoport versenyzett három kategóriában. A felnőtteknél a budapesti Sági Bence végzett az első helyen, aki korábban a fóti sakkcsapatban játszott. Még gimnáziumba jár, hiszen mindössze 15 éves. Bence gyerekkorában kezdett el versenyezni, és egyelőre hobbi szinten sakkozik. Vele beszélgettünk.

Miért döntöttél úgy, hogy jelentkezel a Nógrádi Attila emlékversenyre?

Ezen a versenyen korábban is indultam, a mostani volt a negyedik alkalom. Háromszor a felnőttek között versenyeztem, ott kétszer sikerült nyernem, egyszer pedig dobogós helyezést értem el.

A sakkozást versenyszerűen űzöd vagy hobbiként?

Szeretem a stratégiai játékokat, beleértve a sakkot is, ami egyelőre hobbi a számomra. Tavalyig a fóti sakkcsapatban játszottam. Lehetséges, hogy jövőre ismét a Fóthoz igazolok vissza.

Meglepetésként ért a győzelem?

Tavalyelőtt nyertem először és tavaly is dobogóra állhattam, ezért reméltem, hogy idén is sikerül jó eredményt elérnem.

Mit tudnál azoknak mondani, akik még soha nem próbálták a sakkot vagy nem szeretnek játszani?

Jó stratégiai játék. Amint kipróbálják, meg is fogják szeretni.

A fotón Bence a bal oldalon a harmadik.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább