Hatalmas siker volt a fóti általános iskolásoknak rendezett pecaverseny

by ktgy
A gyereknaphoz kapcsolódóan a Károlyi István Gyermekközpont területén lévő tónál rendezett pecaversenyt a Gyermekvárosi Horgász Egyesület, ami nagy sikert aratott a gyerekek körében.
Voltak többen, akik most fogtak először horgászbotot a kezükben, de sokan már gyakorlott pecázók voltak, hiszen apukájukkal már többször elmentek halat fogni. A versenyen nagyon szép eredmények születtek. Volt, aki kétszáznál is több halat fogott, majd dobott vissza a vízbe. Ez viszont nem jelentett minden esetben menekvést a halaknak, hiszen volt, ahol egy nagyobb csuka várta a könnyen megszerezhető zsákmányt.
Samu István, a szervező egyesület elnöke elmondta, hogy körülbelül 30-an versenyeznek. Minden fiatal kísérővel érkezett, mivel 14 év alatt a jogszabály szerint nem szabad egyedül horgászni. Ezt a versenyt minden évben megrendezik, és idén a legnagyobb örömükre a korábbinál többen indultak a kupákért.
A verseny egyik segítője, Puska László elmondta, hogy ez egy gyerekeknek szóló spiccbotos verseny. A fiatalok nagyon élvezik, nagyon sok halat fognak, alig győzik beírni őket.
A kifogott halak kis keszegek vagy más apróhalak, úgynevezett snecik, max. 10-12 centisek. Ez kifejezetten sporthorgász tó, úgyhogy “legtöbbször kifogjuk a halat, megsimogatjuk, megpuszilgatjuk őket, és visszaengedjük a tóba” – mondták. Az esetek nyolcvan százalékában ez történik, de van, akinek van jogosultsága elvinni a kifogott halat.
A verseny díjait dr. Vass György polgármester adta át, akivel röviden beszélgettünk.
Polgármester úr, szokott horgászni?

Hogyne, a Kőrösök mellől jöttem. Ott horgásztam, meg itt is. Karácsony előtt pont itt fogtam egy három és fél kilós pontyot – finom ünnepi ebéd lett belőle. Idén még nem voltam itt, de tervezem, hogy jövök majd.

Gondolom szereti a halételeket is?

Persze, nagyon. A halászlét szegedi módon, tészta nélkül készítem. Az alaplé a fontos, amiben van törpeharcsa meg különböző halak és a fűszerezés.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább