Fordul a trend a hazai turizmusban

by Karakai Ildikó

Szezonon kívül is népszerű már a Balaton, ami a széles programkínálatnak és a fejlesztéseknek köszönhető.

 

Az elmúlt években jelentősen átalakult a hazai programkínálat, egyre több régióban várják nem csak nyáron, de egész évben a turistákat. Ennek egyik kiemelt példája a Balaton, ahol, míg korábban augusztus 20 után már lecsengőben volt a turizmus, most egészen  szeptemberig lehet élvezni a meghosszabbított balatoni nyarat.

Dr Kiss Róbert Richard turisztikai szakújságíró az M1 Ma reggel adásának vendégeként elmondta, hogy jó az az irány, ami elkezdődött, hiszen a fejlesztések, a borfesztiválok, gasztrofesztiválok és más rendezvények széles programkínálata miatt a szezonon kívül is egyre többen választják a Balatont utazásuk célpontjául, külföldről és belföldről egyaránt.

Az őszi-téli úti célok között továbbra is a wellnessturizmusban erős Hajdúszoboszló, Hévíz, Gyula vezetnek, de a városlátogatások is népszerűek: Szegeden, Sopronban nyár után is sokan megfordulnak. Külföldön a tengerpartok helyett szintén a városokba, főként a gasztro és kulturális programokat kínáló európai helyekre igyekeznek a hazai utazók. Ilyenkor jó árakkal számolhatnak a last minute utak esetében is.

A szakértő szerint 2019 különösen erős év lesz a turizmus szempontjából. A férőhelykínálat bővülése, a szállásfejlesztések azt mutatják, hogy a befektetők továbbra is fantáziát látnak a budapesti turizmusban, de a vidéki kínálat is fejlődik. A családbarát szállodák mellett a felnőttbarát hotelek is megjelentek, a tematikus szállodák szintén komoly vendégkört vonzanak, egyre magasabb szinten szolgálják ki az egyre növekvő igényeket.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább