Finom és egészséges ételek készülnek Fóton a Központi Konyhán

by franciska

Meglátogattuk a Fóti Gazdasági Ellátó Szervezet Központi Konyháját, amely a város több intézményét látja el  tízóraival, ebéddel, uzsonnával. A nemrég felújított konyha komoly elismerést kapott a hivatalos minőségi ellenőrzésen.

Hamala Katalin intézményvezető és Herdlicska Lászlóné élelmezésvezető vezetett minket körbe a Központi Konyhán, melynek üzemeltetését a GESZ 2018 januártól vette át és tavaly május végén nyílt meg a konyha.

Pályázati hozzájárulásból sikerült teljesen megújítani a konyhát és az eszközparkot úgy, hogy a berendezések jó része kicserélődött. A legmodernebb sütők kerültek a konyhára, ezek segítségével változatosabb étrendi kínálatot tudnak összeállítani. A konyha dolgozói több korosztálynak főznek a bölcsődéstől az idősekig,  ami nem egyszerű: amit egy kisgyermek megeszik, az nem biztos, hogy megfelel egy idős embernek is.

„A gyerekek nagyon szeretik a krémleveseket tortilla chipsszel. Az idősebbek inkább a klasszikus leveseket kedvelik” – jegyezte meg Herdlicska Lászlóné élelmezésvezető.  „Amit elvittek vizsgálatra, az egy fűszeres burgonyakrémleves volt tortilla chipsszel. Átlag feletti minősítést kaptunk a Nemzeti Élelmiszer Biztonsági Felügyelet hivatalos vizsgálatán. Amióta az új sütőink megvannak, több rakott ételt tudunk készíteni. Azt vettük észre, hogy a gyerekek jobban szeretik a rakottakat, mint a klasszikus főzeléket. A bulgurt is nagyon szívesen megeszik. Feladatunk rászoktatni őket a változatos és egészséges étkezésre.”

A Központi Konyha egy bölcsőde, hat óvoda, három általános iskola és Fót Város Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézménye számára készít ételeket. A GESZ tizenhat dolgozója leggel fél 6-tól délután 2 óráig látja el nap mint nap a feladatát. 1700 adag étel készítenek.  A vendégétkeztetés minimális, de erre is van lehetőség, hiszen az étlap az interneten napi bontásban elérhető.

„Az étrendek összeállításában az egyik leglényegesebb dolog az, hogy mindig figyelni kell a szezonalitásra, arra, hogy a piacon mit lehet kapni. A beszállítókkal napi kapcsolatban vagyunk. A legfontosabb, hogy a gyerekeknek, illetve a szolgáltatást igénybe vevőknek az élettani szükségleteit figyelembe kell venni. Igyekszünk tartósító nélkül főzni, frissen felhasználni a zöldségeket vagy fagyasztva. Nagyon kevés konzervet használunk és minél kevesebb adalékanyagot. Egyre több zöldfűszerrel készítjük az ételeinket. Fontos, hogy változatos legyen az étrend. A közétkeztetés nem felelhet meg mindenkinek egyformán, ezért előfordul, hogy egy nap többfélét is főzünk. Az új sütőkkel lehetőségünk van finom pékárut és süteményt helyben sütni. Ez nagy előny, hiszen melegen, frissen tudjuk adni a péksüteményeket, és nem külső megrendelőtől szállítjuk, aki előző délután süti ki” – tudtuk meg az élelmezésvezetőtől és Hamala Katalin igazgatótól.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább