Ezek a hétfőtől érvényes védelmi intézkedések

by Ujvári

Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos – Budapest kivételével az egész országra érvényes – védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet – közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert elmondta: ennek értelmében a vendéglátóhelyeken már nemcsak a kerthelyiségekben engedélyezett a tartózkodás, hanem a vendéglátóhelyek belső zárt részében is. A dolgozóknak kötelező védőeszközt (orvosi szájmaszkot, sálat vagy kendőt) viselni. Az üzemeltetőnek pedig intézkedni kell a védelmi távolságok megtartására.

Másik változás, hogy a szálláshelyek is fogadhatnak vendégeket.

A védekezés ezen szakaszában is hatályban marad a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben a védőeszközök kötelező viselésére, a távolság betartására, valamint az életkorhoz kötődő idősávok figyelembevételére vonatkozó szabályozás – tette hozzá.

– MTI –

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább