Európai körkép a járványhelyzetről

by Ujvári

Meghaladta világszerte a másfél milliót csütörtök estére az új koronavírus által igazoltan fertőzöttek száma, a haláleseteké pedig a 90 ezret – olvasható a Johns Hopkins marylandi egyetem összesítésében. A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségből összesen több mint 340 ezren gyógyultak meg.

A járvány európai gócában, Olaszországban újból emelkedett az új megbetegedések és a halálesetek száma. A polgári védelem csütörtök esti adati szerint, egy nap alatt a vírus okozta szövődményekbe újabb 610 ember halt meg, míg előző nap 542. Az összes haláleset száma – február 21. -, a járvány kezdete óta 18 279-re nőtt. Az új igazolt fertőzöttek száma – a haláleseteket és a gyógyultakat is beszámítva – csütörtök estig 4020-re emelkedett az előző napi 3836-ról, így a járvány kezdete óta összesen 143 626 embert fertőzött meg a vírus. A gyógyultak száma 28 470 volt az előző napi 26 491 után.

A francia általános orvosok szakszervezetének becslése alapján 1,67 millió francia fertőződhetett meg eddig az új típusú koronavírussal. Az említett időszakban az egészségügyi minisztérium összesítése szerint, ugyanakkor jelenleg mintegy 82 ezer regisztrált fertőzöttet tartanak nyilván, közülük 30 ezren vannak kórházban.

Tovább javult a SARS-CoV-2 vírus okozta fertőzéssel vasárnap este kórházba szállított, majd hétfő óta intenzív osztályon kezelt Boris Johnson brit miniszterelnök állapota. Nagy-Britanniában csütörtökig 881 új halálesetet jelentettek, az előző napi 938 után. Eddig 7987 páciens halt meg kórházban a vírus okozta szövődményekben, több mint 60 ezer diagnosztizált fertőzöttet tartanak számon.

Az új típusú koronavírus lassuló terjedésének óvatos optimizmusra feljogosító adataival együtt is igen törékeny a járványügyi helyzet Németországban, és gyorsan megsemmisülhetnek az eredmények, ezért továbbra is a távolságtartási és tisztasági szabályokra kell összpontosítani, és fegyelmezetten kell viselkedni – mondta Angela Merkel német kancellár Berlinben. Júniusban kezdhetik tesztelni embereken a Németországban kifejlesztett oltást.

Jelentősen, 1580-nal emelkedett a fertőzöttek száma, valamint 283-an haltak meg egy nap alatt Belgiumban a koronavírussal összefüggésben. Hollandiában újabb 1102 ember esetében lett pozitív a vírusteszt eredménye, ahol átlépve a húszezret, 20 682 igazolt fertőzöttről érkezett már jelentés. Luxemburgban háromezer fölé emelkedett az igazolt fertőzöttek száma.

Lengyelországban meghosszabbítják a koronavírus terjedését lassító mozgáskorlátozásokat, az iskolai távoktatást, elhalasztják az érettségi vizsgákat, elrendelik a szájmaszk viselését. A tömegrendezvények tilalmát határozatlan ideig tartják fenn. Az egyházi szertartásokon húsvét idején is legfeljebb öt hívő vehet részt a lelkészek mellett. Az országban csütörtök reggelig 5341-re nőtt a kimutatott fertőzések száma, eddig összesen 164 beteg hunyt el.

Csehországban csütörtökön tovább bővült a nyitva tartó üzletek száma, ugyanakkor szigorodtak az üzletek működtetésének higiéniai feltételei. A Covid-19 betegségben eddig 104 személy halt meg, míg a gyógyultak száma 243-ra emelkedett. Az összes fertőzött száma 5312.

Forrás FrissMédia

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább