Először járt Fóton a kormányablak busz

by Karakai Ildikó

Kora reggeltől Fót belvárosában állt csütörtökön a mobil kormányablak minibusz. Az ügyeiket intézni érkező emberekkel beszélgetve kiderült, hogy nagyon örülnek a lehetőségnek: annak, hogy nem kell Dunakeszire menniük személyigazolványért, jogosítványért vagy más dokumentumokért, különféle elintézni valókért. 

A legtöbben személyit cserélni jöttek, de van aki jogosítvánnyal, útlevéllel kapcsolatos dolgait intézte. A helyszínnel is elégedettek voltak, bár esőben nem ideális a várakozás, nincs ugyanis hova beállni. A mai munkát sajnos megzavarta egy technikai probléma ami miatt az egyik gép hosszabb ideig nem volt használható – Budapestről kellett hozzá szakembert hívni.
A  kitelepülő Dunakeszi Járási Hivatal vezetője, Imre Zsolt elmondta, hogy a vártnál többen jöttek el a jól előkészített első alkalomra. Beigazolódott: szükség van a mobil kormányablakra Fóton. Dr. Vass György polgármesterrel abban állapodtak meg, hogy a nyár folyamán minden hónap második keddjén jönnek ide, szeptembertől pedig valószínűleg havi két alkalommal. A későbbiekben meglátják, milyen igények lesznek.
A még gyakoribb kiállásokat kapacitásproblémák nehezítik – osztotta meg velünk Imre Zsolt. Egy-egy alkalommal két három ügyintézőnek itt kell lennie, és ők a nagyobb forgalmú dunakeszi irodából bizony hiányoznak. A mobil kormányablakban két munkaállomás van, az egyik a gépjárműves, a másik – amelyikre, mint kiderült, jóval nagyobb igény van – a személyi okmányos.
És hogy mi mindent intézhetnek el a fótiak a mobil kormányablaknál? Arról ITT írtunk már. De most képünk is van hozzá:

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább