Előadássorozatok Fóton – Itt vannak a következő időpontok

by Ujvári

Öt éve tartanak a nagyon népszerű előadássorozatok két fóti helyszínen, a Kisalagi Közösségi Házban a Geopolitikai Akadémia, és a Vörösmarty Művelődési Házban (VMH) a Szeniorok Fóti Akadémiája.

Dr. Jászberényi József – Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett (2020) – a program vezetője, a Milton Friedman Egyetem (MFE) felnőttképzési igazgatója elmondta, hogy korábban 15-20-an is eljöttek egy-egy előadásra, de most a koronavírus-járvány miatt a szokásosnál jóval kevesebben látogatnak el az MFE, a Fóti Önkormányzat és a Vörösmarty Művelődési Ház (VMH) által szervezett rendezvényekre.

Az országban összesen 64 helyen tartanak előadássorozatokat mindig aktuális témákról. Fóton is Palásti Bélával, a VMH igazgatójával, illetve a ‘törzslátogatókkal’ találják ki a programot. Az idei évben több előadás szól(t) a járványról, de a témák között szerepelt az amerikai elnökválasztás és Putyin Oroszországa is.

Az előadások jó részét Dr. Jászberényi József tartja (a főképen látható), aki irodalom- és kultúrtörténész, valamint geronto-andragógia,  más szóval gerontagógia-kutató. Ez utóbbi négy elemet foglal magába: az idős emberek képzését, munkaerőpiacon tartását és életpálya-bővítő lehetőségeit, illetve a szellemi és fizikai frissen tartás tudományát.

A többi előadó is a témák szakértője, mindannyian a hallgatóság bevonásával tartanak izgalmas programokat.

A további időpontok: 

Geopolitikai Akadémia

  • november 12. csütörtök 18:00 Magyarország a geopolitika tereiben
  • november 26. csütörtök 18:00 Merre tart a világ?

Szenior Akadémia

  • november 9. hétfő 15:00 India és az Aging, Ó- és középkori hindu és buddhista elképzelések az öregedés fázisairól – Bakos Attila
  • november 23. hétfő 15:00 Ámor nyilai – Kovács György
  • december 7. hétfő 15:00 Az idősödés, mint a világ értelmezésének nézőpontjai

Fotók: Konkoly-Thege György

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább