Él-e még Petőfi címmel jelent meg Vörös István új kötete.
Petőfit mindannyian ismerjük. Iskolában tanuljuk életét és műveit, szavaljuk verseit versenyeken és ünnepségeken. Róla nevezték el hazánkban a legtöbb utcát, iskolát, készült róla film és megannyi könyv. Ő a lánglelkű forradalmár-költő, aki megtestesíti a hősies XIX. század nemzeti érzelmektől fűtött embereszményét. Kicsit mindannyian olyanok szeretnénk lenni, mint Petőfi, a lánglelkű magyar költőóriás, aki nyomot vésett a magyar lélekbe. Gyönyörű szerelmes és lelkesítő hazafias versei ma is élénken hatnak, összetéveszthetetlen stílusa pedig magasra emeli őt a magyar költészet egén.
Olyan magasra azonban nem emelkedhet, hogy Vörös István ne merjen szemtelenséggel elegy tisztelettel hozzányúlni ehhez az életműhöz. Hozzá lehet és hozzá is kell nyúlni még az ilyen hatalmas legendákhoz is. Pont azért, mert Petőfi nem véletlenül gyakorol ma is óriási hatást ránk. Talán ő is azt üzeni: Minél tovább foglalkoztok velem, annál inkább érdemes volt élnem. Hm… talán meg sem halt.
Vörös István tökéletes stílusérzékkel, alázattal és finom humorral nyúl az egyik (ha nem a) legnagyobb nemzeti hősünk, és egyben irodalmi alakunk szelleméhez, mi több, tovább gondolta világlátását, nyelvezetét anélkül, hogy az bármilyen fogyatékosságot szenvedett volna ettől. Így születtek ezek a Petőfi-átiratok és azok a versek, melyeket álomszerűen továbbgondolva, mások helyett Petőfi ír meg. Néhány önkényesen választott, de mégis tartalmi-formai rokonságban álló Arany-, Babits-, Füst Milán-, Jékely-, József Attila-, Kassák-, Kányádi-, Kormos-, Nemes Nagy-, Pilinszky-, Utassy-, Vajda-, vagy Vörösmarty-verset Petőfi átiratában ismerhetjük meg. Komolyság és játék együtt van jelen ezekben a parafrázisokban.
És kicsoda Vörös István? József Attila-díjas költő, prózaíró, kritikus, irodalomtörténész, esszéista – a mai magyar irodalom meghatározó alakja. Ebben a kötetben megmutatja, hogy a Petőfihez kapcsolódó legendákkal is érdemes eljátszani, s remek alkotások születhetnek, ha a témához félelem és görcsös szorítás nélkül merünk hozzányúlni.