Egyszer fent, egyszer lent – Fót SE – Iklad KFC 1:4

by ktgy
Gyönyörű időben szép számú szurkoló előtt kezdődött a mérkőzés, ahol a tavaly a III. osztályba feljutott hazai csapat a bajnokság egyik éllovasát fogadta. Ősszel Ikladon fóti győzelem született de már az első félidőben kiderült, hogy most mások az erőviszonyok. Az első játékrészben 3 ikladi gól született, az egyik tizenegyes utáni kipattanóból. A szünetben komoly fejmosást kaptak a fóti játékosok az edzőjüktől, és a második félidőben lőttek is pár percen belül egy gólt.  Sajnos ezt újabbak nem követték, sőt, egy 11-esnek köszönhetően a végeredmény 1:4 lett. A mérkőzés végére elromlott az idő, és szemerkélő esőben fejezték be a meccset a csapatok.
A mérkőzés előtt beszélgettünk a az edzőkkel. Az ikladiaké, Szűcs Attila elmondta, hogy ősszel nagyon jó meccset játszottak. Csapata épp egy jó széria után fogadta a Fótot, egy nullra vezettek, majd 3:1-re Fót. Sikerült kiegyenlíteniük, de végül a vendégek nyertek, megérdemelten az első félidőben mutatott játékuk alapján  – tette hozzá az ikladi edző.
Az elmúlt héten a Fóthoz hasonlóan ők is nyertek, és bízott benne, hogy a jó minőségű pályán, a jó körülmények közt most is sikerül elvinni a 3 pontot. “A múlt héten sikerült nyernünk Abonyban, de az még nem jelenti azt, hogy itt is ugyanolyan eredményt fogunk elérni. Ha ugyanaz az alázat, akarat és játék lesz, akkor csak kidomborodik a különbség a két csapat között”- mondta Szűcs Attila.
Serdült Tamás, a fótiak edzője a mérkőzés előtt bízott benne, hogy jó meccset játszanak. A múlt héten Farmoson 7:1-re nyertek, aminek köszönhetően a srácok önbizalma is megnőtt, ráadásul az őszi fordulóban idegenben sikerült nyerniük  Iklad ellen. Mint Tamás elmondta, mindenki egészséges, felkészültek a meccsre, és egy jó mérkőzést várt.
“A sajnálatos vereség után gratulált Iklad csapatának, amely megérdemelten vitte el a 3 pontot. Rengeteg taktikai hibával, helyenként kapkodva, rossz döntéseket hozva játszottunk – tette hozzá. Főleg az első félidőben, amikor az Iklad minden ilyen lehetőségre le is csapott. Ezeket edzéseken rendbe fogjuk rakni. Szeretném megdicsérni a csapatomat a második félidőben nyújtott teljesítményéért. Megyünk tovább, hajrá Fót” – zárta szavait a hazaiak edzője.
A hétvége másik meccsén, szombaton,  a IV. osztályú bajnokság városi rangadóján az új, műfüves pályán: Fót SE II-Kisalag 2:2.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább