Egyedülálló bravúrt vitt véghez az év női menedzsere

by Karakai Ildikó

Amíg a világ első utazási irodája, a brit Thomas Cook bedőlt, s leányvállalatai javarészt sorra elbuktak, a Nur-Neckermann Magyarországon milliárdos profitot elérve elégedett törzsutasok sokaságának támogatása mellett túlélte a krízist, s tényleg igazolta a kormányzati szlogent, hogy Magyarország jobban teljesít. De ehhez egy legendás turisztikai vezető, dr. Békefi Veronika kellett.

Békefi Veronika a semmiből építette fel a hazai irodát, és a cég Magyarország vezető utazási vállalata lett.  A Neckermann Magyarország igazgatója újító volt szinte mindenben. A közgazdász és jogi doktorátust egyaránt szerző szakember aztán a krízis idején olyan csodát csinált, amire csak kevesen képesek: egymilliárd forintos nyereséget termelt akkor, amikor az anyacég bedőlt. Nála jobbat idén nem választhatott volna a Menedzserek Országos Szövetsége, amely a Marriott Hotelben osztotta ki a díjakat – írja a vilagszam.hu.

Rákossy Balázs, a pénzügyminisztérium európai források felhasználásáért felelős államtitkára kiemelte: öröm, hogy egyre több magyar menedzser áll a TOP vállalatok élén. A politikus adta át az év fiatal menedzsere díjat a MOL Magyarország ügyvezető igazgatójának, a Telekom igazgatósági tagjának, Ratatics Péternek. Ratatics családja mellett Hernádi Zsoltnak és Világi Oszkárnak mondott köszönetet.

Kék innovációs különdíjat kapott ifjabb Chikán Attila. Az év ígéretes ifjú menedzsere a Peak tulajdonosa, a netes banki megoldásokat kínáló Fintech-guru Suppán Márton lett.

Az év menedzsere a társadalomért különdíjat Czakó Borbála kapta.

Életműdíjban a Kürt adatmentő cég alapítója, dr. Kürti Sándor részesült.

Az év férfi menedzsere a Nemetschek-cégcsoportos (Graphisoft) Várkonyi Viktor lett.

Forrás: vilagszam.hu

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább